Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1902

I. Az igehirdetés alapelvei. Székfoglaló értekezés Csizmadia Lajostól

- U nevezi, ki előtt nem a hit, hanem a gazdagság és az arany az első. ki csak Dávid taligáját tolja és a kálvinistákat káromolja, szamaraknak nevezvén őket és minden szidalommal illeti a papokat. Végül a krisztusi szeretet hangján úgy végzi beszédét: de azért az Isten bocsásson meg neki; ö nem káromolja, nem is szidalmazza, mivel vénségének kedvez. Legszebb az utolsó prédikációja. Az egész prédikáción mély hit, krisztusi szeretet ömlik át, érzi — úgymond életének rövid voltát és naponkint várja Krisztus eljövetelét az Ítéletre, azért bátran vallja be hitét a Szentháromságról. Bátran szembe néz a veszéllyel, mi a türelmetlenekkel szemben érheti, mert ha a kegyes fejedelem az unitáriusok dühösségének ellen nem állott volna, bizonyára mindnyájan, ö is régen kiűzetett volna helyéről. Végül hálát ad az Istennek, hogy erőt adott neki, hogy Váradot, mint kősziklán épített várat ez ideig megtarthatta. 1570-ben az egyházi szolgák kötelességéről is írt egy könyvet „Bonus pastor" cím alatt, ez a pastoralis theologiát foglalta magában, sajnos azonban, hogy ma már egy példánya sem ismeretes. Lázas irodalmi munkásságot fejtett ki, azonban az ö szereplésének igazi fénypontja csak azután következett be, midőn János Zsigmond 1571-ben meghalt és utána a katholikus Báthori Istvánt választották meg fejedelemnek. Báthori István legelső gondja volt Dávidot elhallgattatni, ezért 1571 szeptember 17-én rendeletet adott ki, mely felállította az addig ismeretlen cenzúrát, mely elnémította a kolozsvári szuperintendenst. Dávid megtörése volt a főcél, ami ugyan nem a kálvinistáknak, de Blandrata doktornak és barátainak sikerült is. A fejedelem a Dávid elleni harcban Károlit is felhasználta, ki 1572 óta Melius halála után a tiszavidék szuperintendensévé választatott, dacára annak, hogy még csak 29 éves volt. Közel állott a fejedelmi családhoz, mint Bocskai Erzsébetnek, a fejedelem öccse nejének udvari papja, ezért a fejedelem 1573-ban és 1574-ben Erdélybe hívta „a mennyei tudomány" prédikálására, bár már ez években folyton betegeskedett, életereje pedig napról-napra hanyatlott. Szinte magát látszik vigasztalni a „Halálról és a feltámadásról" szóló müvében, de a kornak is szüksége volt a vigasz talásra, az örökös harcok közepette alig volt ház, melyben az özvegy férjét, a leány jegyesét, a fiú szüleit ne gyászolta volna. Károli müvében mindent összeszed, amivel vigasztalni tudta a szomorú kor özvegyeit és árváit.