Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1902

I. Az igehirdetés alapelvei. Székfoglaló értekezés Csizmadia Lajostól

— 21 — sósabb munkát ép ez a lenézett és pietizmusnak csúfolt gyakorlati irányzat végezte. * * M. T. Gy.! Az elmondottakon kivül a sikeres prédikáláshoz még sok egyéb szubjektív és objektív tulajdonság is megkívántatik a hitszónokban és prédikációjában. Mely tulajdonságok közül némelyek föltétlenül szükségesek, mások meg ugyan nem elengedhetetlenek, de előnyösen érvényesíthetők. Mindeme kívánatos tulajdonságokat nem vehetjük ez alkalommal vizsgálat alá. Célunk nem az volt, hogy az igehirdetés elméletének tágas téréit bejárjuk, hanem hogy rámutassunk az alapelvekre, melyek nélkül nincs prédikálás. Ezeket figyelmen kivül hagyva a legragyogóbb egyházi szónoklat is közönséges ékesszólássá törpül. Mélyebb nyomokat nem hagy, nem is hagyhat maga után. Még oly művészi legyen is a prédikáció kidolgozása és előadása, a hálót még sem tudja a mélybe vetni a hitszónok, mert a természeti vallás (bárha keresztyén mázzal bevont) igazságainál többet nem nyújthat. Ezek pedig a felületet érintik, a szivet és lelket hidegen hagyják. A prédikátornak sem adják meg a kellő alapot, honnét biztonsággal és tekintéllyel tárhatná föl hallgatói előtt az „élet és halál útját" és erélyesen serkenthetné őket, hogy „félelemmel és rettegéssel" munkálják idvességöket. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha az alapelveket mellőzve, semmiféle szónoki sikert sem lehetne aratni. Korántsem, egy szép, erőteljes alak a szószéken már magában véve is kellemes jelenség. Érces, modulációra képes és kellő terjedelemmel bíró hang se téveszti el hatását a hallgatóságra soha. Megnyerő külsejű, csengő hanggal megáldott szónok u. n. „szép prédikációt" tartva, már különös virtuozitás kifejtése nélkül is lekötheti hallgatói ügyeimét, sőt az érzelmesebbeket könnyekre is fakaszthatja. Csakhogy ez a siker, amint a külsőkön alapul, úgy maga is csak, hogy úgy szóljak, külső, pillanatnyi, hamar eltűnő. Nagyon távolmarad attól a sikertől, amelyre az igehirdetőnek valójában törekednie kell. Mindnyájan, kik az igehirdetéssel foglalkozunk, tapasztalhattuk önmagunkon, hogy amidőn a födoíogról néha-néha megfeledkezve a könnyű sikerek hamis útjára tévelyedtünk: prédikálásunk, ha talán gyönyörködtette is a fület, de mégis alapjában erötelen maradt. Hiányzott belőle az a benső erő, az a hatalom, melyet az új-testamentomi író a kétélű