Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1902

I. Az igehirdetés alapelvei. Székfoglaló értekezés Csizmadia Lajostól

- 15 — 2. Az Úrnak hírnöke lévén az igehirdető csakis az Űr akaratát hirdesse. Maga Isten követeli ezt. Minden kétséget kizárólag követeli, mondván: „Akinél pedig az igém vagyon, beszélje az én igémet igazán". (Jer. 23 : 28.) Nem is lebet máskép. A hirnök, a követ nem beszélhet mást, mint amit küldője rábízott. Az a beszéd, az az ige, melynek hirdetésével Isten az ö küldötteit megbízta, nem más, mint a megbékéltetés beszéde. Mint Pál apostol mondja: „A Krisztus képében járunk e követségben, mintha Isten kérne miáltalunk, kérünk a Krisztus képében, hogy békéljetek meg az Istennel". (II. Kor. .5:20.) A keresztyén hitszónok tehát igehirdetői működésében bizonyos határokat folyton szeme előtt tartozik tartani. Nem prédikálhatja önmagát. Nem emberi tetszetős bölcseséget, hanem azon nagy igazságokat, melyek rábízattak. A keresztyénség központi eszméjéből fejlődnek ki ezek és együttesen alkotják a forrást, melyből merítve felüdítheti a szomjuhozökat, a mezőt, melyen összegyűjtheti az éhező lelkeket tápláló eledelt. Ez igazságok Istenre, Megváltóra és az emberre vonatkoznak. Az igehirdető keresztyén hitszónoki mivoltát tagadja meg, ha a szószéken ezekről megfeledkezik. Prédikálásának más tárgya, más célja nem lehet: mint rámutatni, hogy a Krisztus váltság-munkája folytán az Istennel való kibékülés lehetősége adva van — és ez alapon felrázni a bűn álmában szunnyadozókat, feltárva előttük a bűn és egy ily nagy szabadítás fel nem használásának gyászos következményeit. A felébrecltet megvigasztalni a bűnbocsánat reménységével. Felgerjeszteni a hitet, szeretetet és reménységet Isten iránt, aki minden jók egyedüli forrása. Éleszteni a hitet, bizalmat és szeretetet a Megváltó iránt. Buzdítani a Szentléleknek befogadására, aki a lelket ujj ászüli, hogy mindenekben annak a vezérlését kövessük. Serkenteni az egyházi közösség megvalósítására, az önfeláldozó szeretet munkáinak gyakorlására, hogy egymás javát munkálva egymást építsük. Ébren tartani az isteni gondviselésben való, a mindent kiegyenlítő örök igazság és szeretetben való hitet, hogy diadalmaskodhassunk e jelen világ nyomorúságai és kísértései, valamint a haláltól való félelem felett. Nem lehet szégyen és buzgóság nélkül gondolni az úgynevezett „felvilágosodás" századára, amikor a durva, kietlen rationalizmus hatása alatt a keresztyén szószékekről mindenféle tanítás hangzott csak keresztyén prédikáció nem.