Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1902

VI. A tanuló-ifjuság önmunkássága

— 138 ­Dezso, Strasser Sándor, Sült Jenő, Hajnóczky László, Sebestyén Béla, Weisz Mór VII., Kakas József, Deutsch Ernő, Haas Jenő, Weisz Mór VI., Schlesinger József, Kovács Dezső, Domonkos József, Kulcsár Endre, Bornemisza Ferenc, Buchwald Ede. A szép anyagi és fényes erkölcsi siker, az utódok elismerő hálája s a jelen köszönete legyen jutalma fáradozásuknak. Az ünnepély részletes befolyása különben a következő volt: Sokan már előbb Pápára érkeztek, hogy megtekintsék a várost s annak környékét, leg­többen április 13-án jöttek. A vendégeket a gyorsírókor küldöttsége várta a az vezette a follobogózott városon át a főiskolához, onnan szállásaikra. A díszgyűlés a főiskola tornatermében volt Hegedűs Sándor v. b. t. a dunántúli ev. ref. egyházkerület főgondnokának elnöklete alatt, nagyszámú közönség jelenlétében. A főiskola nevében dr. Antal Géza igazgató üdvözölte a megjelenteket, majd dr. Kapossy Lucián tanár elnök köszöntötte a vendége­ket. Pongráez József I. éves pn., ifjúsági elnök fölolvasta az ünnep rendező­ségéhez érkezett üdvözlő iratokat és táviratokat. Az ünnepély alkalmából üdvözölték a gyorsíró-kört: Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter, ki az ünnepélyen is képviseltette magát Papp Sándor tanfelügyelővel; Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter; Antal Gábor püspök; a szegedi gyorsíró-egyesület; kolozsvári egyetemi gyorsírókör; szegedi vár. főgimn. gyorsírókör; a brünni, temesvári, kaposvári, ungvári gyorsírókör; özv. Markovics Ivánné; dr. Szombathy Ignác; Vikár Béla; dr. Gopcsa László; Bódogh János; Jakab Lajos; dr. Rudas Gerő ós mások. A díszgyfílés táviratban üdvözölte Széli Kálmán miniszterelnököt, Wlassics, Darányi minisztereket s Jókai Mórt, kik meleghangú táviratokban mondtak köszönetet. Az üdvözlések után következtek az előadások: Dr. Halász Zoltán Markovics Ivánról tartott emlékbeszédet; dr. Fabró Henrik „Gyorsírás ós emlékezés" c. a. olvasott föl; Schór Ernő a gyorsírás szerepéről a középiskolában értekezett, melynek végeztével Thomay Béla főgimn. tanuló átadta dr. Kapossy Luciánnak a szegedi gyorsírókor díszoklevelét. Pongráez József a pápai gyorsírókor huszonötéves történetét vázolta. A gyorsírás tanítását intézetünkben lieichenthal Gero kezdte meg az 1876—77-ik iskolai esztendőben, 1878-ban már gyorsírókör alakult, melynek vezetői Thúry Etele, Demjén Márton és Jakab Lajos voltak. Ekkor néhány évig, mivel a lelkes vezetők eltávoztak, szünetelt a gyorsírás tanulása intézetünkben, csak 1884-ben alakult újra a gyorsírókör, midőn az elejtett zászlót Szilágyi József vette kezébe, kinek oldalán Csomasz Béla állott, mint alelnök. Szilágyi József után Mokos Gyula lett a vezető tanár. Az újra kitűzött zászló alá mind többen és többen csoportosúltak. A lelkes alelnökök közül főleg Boross Kálmán és Hoffner Sándor tűntek ki. 1890 óta dr. Kapossy Lucián áll a kör élén, mely idő óta a fejlődés legszembetűnőbb. Most a pályázat eredményének kihirdetése következett. A pályázati hirdetés ez volt:

Next

/
Oldalképek
Tartalom