Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1901

I. M. Tullius Cicerónak Gn. Pompejus fővezérsége ügyében tartott beszéde. Fordította Faragó János

— 14 — a szétszórt testrészek összeszedegetése és szülői szívfájdalma folytán ne mehessen olyan gyorsan utána. Szintúgy Mithridates, mikor menekülőben volt, azt a tömérdek aranyat, ezüstöt, mindazon remek tárgyat, melyet részben őseitől örökölt, részben az előbbi háborúban egész Ázsiából ő maga harácsolt össze és országában felhalmozott, az utolsó darabig Pontusban hagyta. Mig ezeket a mi embereink jobb ügyhöz méltó gondossággal összeszedegették, az alatt a király kisiklott kezükből, így amazt a bánat, ezeket meg az öröm tartóztatta a kitartó üldözésben. Ezt meg, midőn teljesen kétségbe volt esve és menekült, Tigranes, Arménia királya fogadta be, s midőn már nem bizott ügyében, megvigasztalta, midőn el volt keseredve, megnyugtatta s csüggedt lelkébe új életet öntött. Midőn, utóbb L. Lucullus annak az országába seregével bevonúlt, még több népet is föllázítottak vezérünk ellen. Mert félelmet keltettek még azokban a népekben is, melyeket a római nép soha sem szándékozott megtámadni vagy megbántani; még más, veszedelmes és lázító balhiedelem is volt elterjedve, mely mélyen érintette a barbár népek lelkét, hogy seregünket egy nagyon gazdag és igen nagy tiszteletben álló templom kirablása végett vezényelték arra a vidékre. így sok és nagy népet egészen szokatlan félelem és rettegés tüzelt föl. A mi seregünkben pedig, noha Tigranes székvárosát elfoglalta és szerencsésen harczolt, az országnak szerfelett való messzesége, meg a honvágy miatt megrendült a fegyelem. Nem folytatom tovább; az lett ugyanis a dolog vége, hogy seregünk azt sürgette inkább, hogy abból az országból minélelőbb hazafelé induljanak, semmint, hogy előbbre nyomúljanak. Mithridates pedig az alatt a saját országából köréje csoportosúlt emberekből talpra állította a tulajdon maga seregét is, meg számos királynak és népnek kívülről jött, hatalmas segédcsapata is támogatta. Tapasztalásból tudjuk ugyanis, hogy rendesen úgy szokott történni, hogy a királyok bukása a hatalmasak közül sokakat könyörületre indít, különösen olyanokat, kik maguk is királyok vagy a kik királyi kormányforma alatt élnek, úgy látszik, hogy azok szemében a királyi név magasztos és szent dolog. így hát mint vesztes fél olyan eredményeket ért el, a milyenekről akkor, mikor övé volt a diadal, soha még álmodni sem merészkedett. Mert a mikor trónját visszakapta, nem