Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

XLI X. kaland. Hogy nyugodott meg Walter a sziklabarlangban a harc után, hogyan támadták öt meg Gunter és Ih'gen a leshelyből, mikor reggel útnak indult. ITi te ijesztette szárnyát az éj a föld felett, S a harcokban kifáradt Walter töprenkedett, Hogy biztos sziklavárban maradjon-é vajon, 860 Avagy tovább bolyongjon járatlan útakon ? Csak Hágen aggasztotta, gyanítva bősz cselét, Mert látta: a király őt mcgcsókolá elébb. Félt, hogy a várba vissza vágtatnak majd ezek, Es holnap új erővel új harcot kezdenek. 865 Avagy tán lesben állnak? S úgy törnek majd reá? Körűi a zordon erdő is xnegborzongatá; Tele vad állatokkal a rémes rengeteg: Hildgund eltéved, elvész! —• csupán ezért remeg . . . Jól megfontolva mindezt, szól: „Bármiként legyen, 870 Míg földerül a hajnal, maradok e helyen; Hogy tolvaj módra szöktem homályos éjszakán A frankoknak hónából, — Gunter ne fo^ya rám !" Szól s tüskés gallyakat kezd kardjával vágni tüstént, S azokkal elkeríti köröskörűi az ösvényt. 875 És most nehéz sóhajjal a holtakhoz fordulva, Minden törzshöz levágott fejét illeszti újra, Aztán térdére roskad, arccal keletre néz, — Csupasz szablyája kézben —- s imát mond a vitéz : „Hatalmas, nagy Teremtő, ki úr vagy mindenen, 880 A kinek ellenére nem történik mi sem, Köszönöm pártfogásod, hisz azzal győztem én. Igaztalan ellenség bősz nyelvén s fegyverén; Bíró! ki bűnt kiirtasz, de megkegyelmezel A bűnösnek, magának, szűm hozzád esdekel: 885 E holtakat vegyed fel magadhoz s egykoron Hadd lássam újra őket fönn égi lakodon ... így esdekelt jó Walter, aztán a megmaradt Hat mént egy körbe gyűjti, megkötvén lábukat. Leoldja most magáról súlyos fegyverzetét 800 S vidám szóval próbálja elűzni a setét Gondot Hildgund szivéből, eszik pár falatot S kemény pajzsára dűl le végűi álojnra ott.