Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

XXII Szemünknek fénye Walter, hogy Hágent ne kövesse, Országunkból, mi tőlünk elfutva, szökve messze ! Mit mondandó vagyok most, jól fontold meg magad 110 És Waltert látva nyisd meg ily szóra ajkadat: Szolgálatunkban ifjú, fáradsz és küzdesz egyre Hálás szívvel, jutalmúl méltatlak most e kegyre : Válaszd a legkülönbet a hún lányok közül, Az lessz a feleséged s mit kérsz ezen fölül, 115 Mindaz, mit szíved óhajt, kincs vagy föld, mind tied, Te buzgón fáradoztál s királyod így fizet. — Ha így teszel te, W

r

altert hozzánk bilincseléd." Tetszett Etel királynak nagyon ez a beszéd, S Waltert meglátva rögtön nagy unszolón ajánlja: 120 Eljött már az idő, hogy asszonyt vigyen lakába. De ez jól tudja, a mit egykor véghez viszen, Válasszal készen áll és így szólal sebtiben : „Uram, mit én tevék, azt szívessen megtevém, S hogy így dicsérjed, éppen nem érdemeltem én, 125 De ha követem, a mit parancsolóm javai, Meg lészek kötve akkor szerelem láncival; Házat kell összeraknom, művelni földemet, S csak ritkán láthatom majd királyi színedet. Ki egyszer a bizalmas, szelid tűzhelyre téré, 130 Többé már kész örömmel nem száll ki harci térre; Nincs édesebb nekem, mint téged szolgálni hűn, Míg házasságom által magam lekötni bűn ; Legyen bár nappal, este, legyen bár éji órán, Parancsküldő királyom mindig számíthat én rám, 135 De ki csaták zajában családjáért remeg, Meghátrál szívesebben, semmint előre megy. Dicső nevedre kérlek, s népedre jó atyám, Ne kérd, hogy fáklyalángot gyújtsak nászéjszakán!" Megnyugtató beszédén örült a fejdelem, 140 Azt hitte, tőle Walter meg nem szökik sosem. Igy távol nép eközben, kit nem rég gvőze le Erős Etel királynak hódító fegyvere, Fellázad s büszke daccal harcot kezd vakmerőn. Most a hunok hadának Walter vezére lőn ; 145 Az ifjú, hogy kiállott a harc-sorok elé Vitézeit beszéddel a harcra tüzelé, Emlékeztette őket, hogy a hunok nyomán Más nem járt a csatákon, a győzelem csupán.