Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1896

VII. A főiskolai köztartás

VII. Főiskolai köztartás. A féiskolai köztartáson a lefolyt tanévben összesen 241 tanuló nyert élel­mezést, 5-el több, mint az előző évben és pedig a papnövendékek mind, a gymnasiumi tanulók közül 220. Dijfizetó' volt 223, a köztartáson teljesített szolgálatért élelmezésben részesült 18. Ha leszámítjuk a gymnasiumi növeudékek számából a helybelieket, kik a dolog természete szerint s az izraelitákat, kik rituális okokból nem veszik igénybe a köztartást, elmoudhatjuk, hogy nagyon csekély kivétellel a vidékről jött főgimnáziumi itjuság a köztartáson nyerte élel­mezését felekezeti különbség nélkül. A köztartás egy felügyelő tanár vezetése alatt áll, kinek segítségére van a főiskolai senior s két dispenzator. A bevásárlást az utóbbiak végzik, s Ők ügyel­nek fel arra is, hogy a szállított élelmi szerek ugy minőség, mint mennyiség tekintetében megfeleljenek a szerződési föltételeknek. A főzést 5 szakácsné, a terítést és felszolgálást 15 „terítő" végezte, alsóbb osztályú tanulók, kik ezért ingyenes élelmezésben részesülnek. Az étkezés két étteremben történt, mert a létszám nemcsak a gymnásiumi növendékek szaporulása folytán emelkedett, hanem emelkedett különösen az által is, hogy az állami tanítóképző intézet növendékei — számszerint 39-en — szintén a főiskolai köztartáson nyerték élelmezésüket. Minden növendék rendes teritéket kap (tányér, kés, villa, kanál, pohár, asztal­kendő) 6—(5 növendéknek szolgál egy vizes korsó, só- és paprika tartó. A reggelizésben ez évben többen vettek részt, mint az előző évben. Az év elején beiratkozott tanulók száma 90 volt s e szám az év folyamán 112-re, a képezdei növendékekkel együtt pedig 150-re emelkedett. A reggelit a papnöven­dékek nem vették igénybe — a képezdei növendékek azonban egynek kivételé­vel mind — s mig a mult évben a gimnáziumi tanulóknak 39 % -a járt reggelire, ez évben a % 50-re emelkedett. A köztartáson étkező gymnásiumi növen­dékek fele rendes reggelit is eszik, mely áll 3 deciliter forralt tejből s egy zsemlyéből, a tejet, hogy annak tiszta és hamisítatlan volta biztositva legyen, a pápai m. kir. földmives iskola szállítja. A reggelihez minden növendék csészét, kávéskanalat s asztalkendőt kap teritékül. Az ebéd hetenként háromszor három s négyszer két tál ételből, a vacsora mindig két tál ételből áll. Négy növendék kap 1*4 kgram kenyeret vagyis 1—1 35 dekagrammot s mint az alábbi kimutatásból is kitetszik 28 dekagram hust. Húst a növendékek hetenként 15-ször kapnak, májustól kezdve azonban egyik este 2 főtt tojást a hus helyett. Az elfogyasztott tápszerek mennyisége (a kevésbé használt fűszerek elhagyásával) a következő volt: Árpagyöngy 89 kgr., borsó

Next

/
Oldalképek
Tartalom