Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1892
Történeti adatok. Az 1892—93. iskolai év — melynek eseményekben gazdag történetéhez vannak hivatva a következők néhány fontosabb adatot szolgáltatni — 1892. szept. 5-én az evang. ref. templomban tartott ünnepélyes istenitisztelettel nyilt meg, az egész tanuló ifjúság és az összes tanári kar részvétele mellett. Az előadások úgy a theol, akadémián mint a főgymnasiumban a rendes időben megkezdődtek s folytak egész éven át — az évközi szüneteket leszámitva — minden fenakadás és megszakitás nélkül, csak Kis József theol. akad. tanár, ki Révész Kálmán helyére a kerületi közgyűlés által a tanév megnyilta után választatott el, kezdhette meg későbben — szept. végén — előadásait. Az üresedésben levő gyakorlati theol. tanszék a tőt. egyházkerület által r. tanárral betöltetvén, a főiskola mindkét szaka teljes erővel kezdte meg s folytatta működését s a legnagyobb buzgósággal igyekezett intézetünk erkölcsi és értelmi nívóját minél magasabbra emelni. Főt. és mélt. püspök úr, mint a főiskola legfőbb felügyelője; az igazgatótanács egyházi elnöke Czike Lajos főisk. gondnok úr s az iskolalátogatással megbizott igazgatótanácsosok az intézetet a lefolyt tanévben több izben meglátogatták; dr. Németh Antal tankerületi főigazgató úr pedig mint miniszteri megbizott nov. 23—26. napjain vizsgálta meg főgymnasiumunkat s miként a mult tanévben, ez alkalommal is, ép úgy mint a fentartó testület megbizottai, teljes elismeréssel nyilatkozott intézetünk vezetését és szellemi szinvonalát illetőleg. Ezzel kapcsolatban kell megemlékeznünk azon lélekemelő ünnepélyről, mely 1892. szept. 24-én főiskolánk nagy-