Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1890

I. Fichte és az ethicizmus az ujabb vallásbölcsészetben. Antal Gézától.

6 egész lievével fordul azok ellen, kik hasznossági tekintetek — földi vagy mennyei jutalmazás reménye vagy büntetés félelme — által vezérelt s legjobb esetben törvényszerű — legális — tetteiket moralisoknak merik nevezni. S mivel a földi hasznossági elv tökéletlen volta — eltekintve erkölcstelenségétől, — könnyen kimutatható vala, ellenben a túlvilági jutalmazás vagy büntetés elvének helyessége ellen — az egész transcendens területre esvén — teljesen stringens ész okokat felhozni nem lehetett: természetes — legalább lélektanilag könnyen érthető — hogy Fichte épen ez elvben látja az igaz erkölcsiség legveszélyesebb ellenségét s egy jutalmazó s büntető Istenben azt, ki az ő erkölcsi álláspontjáról tekintve a legerkölestelenebb „gonosz, áldatlan bálvány, a világnak igazi értelemben vett fejedelme." Tagadhatlan, hogy Fichte következetesebb Kantnál, ki u. n. erkölcsi bizonyítékát a jó jutalmazása s a bün büntetése közt földi életünkben tapasztalható viszásság kiegyenlítésének szükségességére s így végelemzésben eudämonizmusra alapítja: mert Fichte rigorisztikus álláspontját mindvégig megtartja; — de kérdezhetjük: szükséges és leliető-e a gyönyörnek általában — s nemcsak az érzéki gyönyörnek — az erkölcstanból ki üzése ? Mi erre a kérdésre tagadólag felelünk. Ha a jótett senkinek sem okoz gyönyört s a gonosztett senkinek sem okoz keserűséget, micsoda különbség lesz a jó és a rosz cselekvés között? mi szolgál nekem kritériumul arra, hogy mely szándék végrehajtása lépi át az erkölcsi törvényt s melyike egyez meg ezzel? Vegyük csak, hogy a világban csak oly értelmi tehetséggel felruházott lények volnának, kiknek minden közönyös lenne. Nyilvánvaló, hogy nincs ok. miért kellene egy bizonyos cselekmény helyett, mely fölött senki sem szomorkodnék, egy más cselekménynek történnie, mely fölött senki sem érezne örömet. A gyönyörnek az erkölcstanból való teljes száműzése talán nemesen gondolt, de mindenesetre téves és puszta formalizmusba merülő erkölcstani nézet. Az eudämonizmusnak is meg van a maga helye az er-