Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1887
VI. A tanuló ifjúság önmunkássági koréból
— 68 A zenekar az egész év folyamán hetenként 4 órát tartott. Betanult 9 különféle tánczdarabot, 3 indulót és számos népdalt. A zenekart Braun Pál VIII. o. végzett tanuló tanította s vezette. e) Pápai Ifjúsági Lap. Az ifjúság önmunkássági törekvéséről tesz bizonyságot a „Pápai Ifjúsági Lap", mely e tanévben IH-ik évfolyamban jelent meg a nyilvánosság előtt azon czélból, hogy az ifjúság szellemi tevékenysége, mozgalmai és a nevezetesebb iskolai hirek iránt érdeklődők időnként ezekről biztos tudósítást nyerjenek, továbbá, hogy az ifjúságot is nagyobb mcrvü önmunkásságra serkentse. Megjelent az iskolai év folyamán 12 számban és pedig úgy helyben, mint főleg a vidéken szépszámú előfizetővel birt. Felelős szerkesztője volt Fülöp József III. éves papnövendék, szerkesztőtársak pedig Medgyaszay Vincze Il-od- és Jakab Áron IV-ed éves papnövendékek Tartalmazott az ifjúság beléletére vonatkozó vezérc/ikkeket, komolyabb irányú — theologiai és világi — tudományos színezetű dolgozatokat, szépirodalmi (verses és prózai) munkákat s végül iskolai híreket. Előfizetési ára 1 frt 50 kr. A szerkesztőkön kivül munkatársak voltak: Sándor Benő Ill-d éves. Mészáros Iános IV. év. Boross Kálmán III. év. és Varannay Sándor I, éves papnövendékek; Vargha István, Nagy Zoltán, Borsos István, Dávidházy János, Tausz Jakab VIII. oszt. Rosenthal Géza, Klein Zoltán VII. oszt. tanulók; Sárközy Mór IV. éves tanitónövendék; végül még Borsos István segédlelkész volt szives egy érdekes egyháztörténeti értekezés-töredéket közrebocsátani. 3. Főiskolai énekkar. Csekö Gusztáv ének- és zenetanár vezetése mellett, a főiskolai „Ének-kar" (Cantus) tagjai következők : I-ső Fennhang, (Tenore i-mo) Balla Dezső, Szekeres Mihály, Pethes Dezső, GyÖrffy Kálmán, Kardos Ferencz, Jakab Pál, ifj. László Zsigmond, Gyenge Károly, Csiszér András; II-od Fennhang, (Tenore 2-do) Körmendy István, id. László Zsigmond, Péntek Sándor, Kemény Lajos, Zsemlye Péter; I-ső Mély-hang, (Basso i-mo) Czike Pál, Kurucz István, Száz Kálmán, Tóth János, Katafay Zoltán ; II-od Mély-hang, Garcsik István, Fülöp József, Eösze Zsigmond, Borsos István, Dávidházy János, Sebestyén Ferencz, Szakái Rezső, Somogyi Sándor, Borsos András. Összes létszám: 28. Betanultak s énekelnek ez iskolai évben 18 férfinégyest, mely áll világi, egyházi és gyászdalokból.