Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1886

legidősb szuperintendenst illeti az elnökség. Ez is á lengyel códex találmánya. „ Hol látott még a keresztyén világ olyan csoda, monsl rosît zsinatot-—mondja találókig Benedek — mely­ben a praeses csupán világi lett volna ? kivévén itt is f775. óta a lengyeleket.“ Az eddig előadottak azt hiszem,' nemcsak teljesen bebi­zonyítják a- lengyel codexnek a pest-budai zsinatok törvény- hozására gyakorolt kétségtelen befolyását; de igazolják azon véleményemet is, hogy a kánonok ellen fő kép egyházi féríiai- ink részéről megindított, hosszasan folytatott, s végre is ered­ménynyél‘végződött küzdelem nem a hierarchia féltékenyke­désének kifolyása. liánéin a megsértett protestáns egyházkor­mányzati elvek, s a kétségtelen jogaitól lealázólag megfosztott lelkészikar önvédel’fni harCzá vala. A történelem logikája kérlelhetetlen. A dissidens egyház co'dëke által teremtett unió és ogyházalkotmány Lengyelor­szágban nem bírván életképességgel: hazánkban szintén nem álhatta ki az' elvek tisztitó füzét, az idők viharát. „Elrészle­tezve vízben, fellegekben,“ kon venti határozatok, kerületi sta­tútumok utján átment ugyan a budai zsinat egyik másik in­tézkedése a gyakorlatba, de nagyban javítva és változtatva; azon intézkedései pedig, melyek a prot. cgyházalkotmány örökigaz elvei ellen harözólánák, soha létjogot nem• nverhété- nek; „névben élnek, nincsenek jelen!“ '''"Légyen bálik az "örök gondviselésnek, hogy ináéin ár ily karéjokra szükség nincs, s többé alkalom sem lehet egyhá­zunkban. ‘A két" magyar baza reformatussága egy test és lé­lek immár, nagy liarez után az áldott béke jött. Oh marad­jon is meg ennek szelleme egyháziunkban mind az időknek vegei glen ! — 3ó -~ j

Next

/
Oldalképek
Tartalom