Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1886
22 Domokos Lajos által benyújtott u, agán jellegű tervezetre. A k yii- arkhia ezen nagy tudományi! és lángeszű bajnoka 5 szakaszra osztá tervezetét, úgymint 1) de superiori taté ecclesiastica 2) do disciplina ecclesiastica 3) de scholis 4) de causis matrimonialibus 5) de censura librorum '); Tormássy pedig e munkálatra tett észrevételeiben különösen az eddigi (Komjáti és Ue- lei-Katona) kánonok átvizsgálását s lehető felhasználását, továbbá az egyházi és világi elem teljes paritását (ügy azonban, hogy egyik a másik felett folsőbbséget ne gyakorolhasson) hangsúlyozta. Ebből láthatjuk, hogy a Domokos munkálata a kánonokat majdnem egészen figyelmen kívül hagyta s a világi elemet túlsúlyra emelni igyekezett. Ily körülmények között nyílt meg 1791. szegi. l-'í-én a kettős zsinat, az evangélikusoké Pesten, a reformátusoké Budán. Az előző napon tartott conféréntiában már keserű vita folyt afelett, bogy egy vagy két elnöke legyen é a zsinatnak, s lia csak egy: melyik részéről választassák az? Tormássy higgadt fejtegetései eredménytelenül hangzottak el a hatalmas urak követelésével szemben, bele kellett nj'ugodni a gyengébb félnek, hogy e zsinaton egyedül világi elnök legyen. A két zsinat történetét itt csak igen röviden érinthetem Amint az idevonatkozó művekből 2) kitűnik, már az első ülésből követeket küldött a ref. zsinat az ágostaihitvallásu zsinat üdvözlésére; egyszersmind a helyettes elnök, gróf Ráday ( íedeon indítványozta, hogy mindkét zsinat küldjön ki a kebeléből „nehány értelmes és egyenes lelkű férfiakat,“ kik egy Hitesen készítsék el az egyházi törvénytervet, melyet aztán mindenik zsinat külön-külön vegyen tárgyalás alá. „Ez oly indítvány volt -— mondja Polgár Mihály 3)— mely hova czélozzon, huszadik része sem vette észre a jelenvolt papságnak; de a világiak jól értették, mert el volt már náluk végezve, hogy a lengyel lutheránus J) Ugyanott 224. 1. *) A budai zsinat jegyzőkönyve: Révész ..Figyelmezö'1 1874. évfolyam. Sze- berónyi Andor: Az 1791. pesti ev. ágostai hi tv. zsinat történelme. Pest 1869. Polgár Mihály idézett értekezése. Keresztesi naplója 355—362. lap. 3) Idézett mü 232. 1.