Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1884

I. Az erdei lak. Dr. KAPOSSY LUCIÁN-tól

— 7 — vonul végig; egyikben az elbeszélő, másikban az elmélkedő költés sajátságai jelennek meg. Legszebbek azok a leiró költemények, melyekben a tájkép, a költői festés csak keretet, staffage-t képez, mely kereten belül a genre-ban egy vagy több jelenetben, mely még nem képez kikerekitett mesét, valamely jellemző vagy lélektani festés jelenségei tárulnak elénk, minők pl. Petőfitől A csárda romjai, Kis-Kunság. A költői leirás versalakja lassabb vagy gyorsabb menetű, hosszabb vagy rövidebb sorú a szerint, amint benne az alaphangulat komolyabb vagy derültebb. Lássuk a költői festés élméletét néhány vázlatban. „A csárda romjai"czimü költeményben a költő nem rajzolja a pusztát apró részletességgel; annak korlátlanságában a szabadság eszméjét látja megtestesülve; majd egy csárda romjaira bukkanva történelmi emlékek merülnek fel lelkében, melyek közé bölcseimi reflexiók szövődnek s mindkettőt megillető elegiai hangulat lengi át; majd ismét genre képek szövődnek egymásba, felépiti képzeletében a csárdát, benépesiti elhalt vendégeivel, mindegyiket egy-egy jellemzően találó vonással varázsolván az olvasó elé s megaranyozza őket aranyos humorával. „A gólya" czimü költeményben nem festi egyenesen a tájat, hanem a tájban található kedves madaráról, a gólyáról ir, de beleszövi a tájnak rajzát is, közbe-közbe oly eszméket fűzve, melyek lelki világát tárják fel: Miért, hogy az ember nincs úgy, mint a madár, Szárnyakkal teremtve ? Fölfelé vágytam .... Gondolám, hát igy van? hát a ki világit, Ilyen jutalmat nyer? Ilyen lelke mélyét jellemzően visszatükröző versszakok a 9 s 10. versszak. A gólya képezi ugyan e költeménynek tárgyát, de a keretet, a s taft age-1 a pusztai tájképek képezik, de mindenütt a