Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1883
II. A pozitív és negativ mennyiségekről. Sebestyén Dávidtól
II. A positiv és negativ mennyiségekről. Főtisztet etil Egyházkerületi Elnökség! Nagy tiszteletű s tekintetes tanári kar! Nemes tanuló ifjúság! Tudomány valódi rendszeréről szó sem lehet addig:, miff a valódi kiindulást, melyben a logikai cgysós; elve fekszik, fel nem találtuk. CSÁNYI DÁNIEL. Midőn e helyre lépek mély megilletődés érzete vesz rajtam erőt. Az ok, mely a megilletődés forrásául szolgál több. De az egyik, mely kiválólag elfoglalja lelkemet ifjúkori visszaemlékezéseimből s a jelen viszonyból veszi eredetét. Az emberi természet tulajdona, hogy megindulás vesz rajta erőt, ha nagy időköz után megszokott helyre tér vissza. Én rám is hatással van ezen rég elhagyott kedves hely, megilletődésre inditanak ezek a falak, a hol minden egyes szeglet régi ismerősképpen nt felém. Benn és künn ugy érzem magam, mintha csak tegnap történt volna távozásom ; még mintha csak tegnap hangzottak volna el fülembe a kedves megragadó előadások e helyről. Megvallom bizonyos varázs alatt állok, ha ezen visszaemlékezések föleleveniilnek lelkemben, s örömest szeretnék időzni e tárgynál, melyről való rajzolat néhány vonásban nem volna érdektelen az akkori tanuló ifjúság közt uralkodó szellemről, ideákról, törekvésekről. Nem volna érdektelen az elnyomott korszak után felszabadult nemzeti szellemnek nyilatkozatát rajzolni az ifjúsági körben is. De bármennyire kedves volna is nekem egyéni szempontból ezzel foglalkozni, s bár nem volna magasabb tanúság nélkül az akkori ifjúsági törekvések? ideák összehasonlítása a mai ifjú koréval: mégis erről lemon-