Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1946
19 kult Cserkészfiúk Szövetségébe. A rajok és őrsök versengve rendeztek kirándulásokat a környék kirándulóhelyeire, főleg a Vaskapu és Fári-kút volt a cél. Odahaza pedig minden raj végezte a kiképzés munkáját a cserkészpróbákra. November 17-én tartottuk nagyszabású táborozási beszámolónkat az újonnan helyreállított díszteremben, s egyben beszámoltunk a csapat újjáéledéséről is. Az anyagi siker lehetővé tette, hogy elkezdjük a csapat keretén belül a játékkészítést is. Ugyancsak az ősz folyamán résztvett a csapat a Kórház és a Vöröskereszt gyűjtésében. Halottak napján pedig leróttuk kegyeletünket egykori főparancsnokunk : Dr. Mattyasóvszky Kasszián sírjánál. Karácsony másnapján hangulato's családi Karácsonyestélyt rendeztünk a cserkészszülők bekapcsolásával. A téli hónapokban mentő és hiradótanfolyamot tartottunk. A tanfolyam eredményeképen 24 fiú tette le a mentő- és hiradós különpróbát. Március 1-én igazolta a Cserkészfiúk Szövetsége csapatunkat. Április 20-és 27-én már mint igazolt cserkészcsapat léphettünk a nyilvánosság elé, s jól sikerült cserkészünnepélyen megmutattuk, hogy mtt ad a cserkészet a fiúnak és előadtuk Raáb Alajos: Az élet hősei c. cserkészszinművét. Ebben a hónapban végre megkezdődött a háború folyamán teljesen tönkrement vizitelepünknek helyreállítása is. A Jamboree-válogató táborokban 3—3 vizi- és szárazföldi cserkészünk vett részt, akik közül a legjobbak résztvesznek a Párizs melletti Világ-Jamboreen. Május hónapba^i portyázásokat végeztek a fiúk a Pilis-, Börzsöny- és a Gerecsehegységekben. 24 órás kirándulások voltak ezek, amelyeken komoly cserkészfeladatokat kellett megoldani, s az éjszakát szabad ég alatt tölteni. Május 18-án 34 újonc tette le a cserkészfogadalmat dr. Monsberger Ulrik igazgató kézébe. Év végére újjáépítettük egyetlen megmaradt őrsi csónakunkat, s elkészült a csapat háború óta első új csónakja, amelyet csapatunk legelső csónakjának nevére „ Hollódra kereszteltünk. Most már saját csó-. nakházunkban és saját csónakjainkkal folytathatjuk a vizimunkát. A csapat ezidén Kisoroszi mellett, a Szentendrei-sziget Visegrád alatti csúcsán fog táborozni. A viziraj a Szigetköz megkerülésére készül. d) Vak Bottyán Ifjúsági Sportkör. 1946—47. A Sportkör régi nevén 1946, szept. 27-én újra megalakult, megalakulásáról a hivatalos jelentést megtettük. F. évi működése a következő : a football-szakosztály több barátságos mérkőzést játszott, ,keresk. isk. csapatával 2 góllal, a Ferences csapattal 5 góllal nyert. Év végén indult meg a mezítlábas bajnokságban való részvételünk, amely bíztató kezdettel indult. Az ail. szakosztály május elsején indult a stafétafutásban, az egész mezőnyben III., saját csoportjában II. helyezést és bronz érmet nyert. A sportkör általános helyzete a háború pusztításait sínyli, pályánk feldúlva, csónakházunk és egyáltalán egész felszerelésünk 90 u/o-ban megsemmisült. Az eredmények az egész sportvonalon most vannak csak emelkedőben, bízunk a jobb jövőben. 6. Rendkívüli tárgyalt. Német. A némét nyelvnek, mint rendkívüli tárgynak a tanulásában segédeszköz volt a hivatalos tankönyv, Kemény : Magyar-német beszéd2*