Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1941

51 A gazdasági elégedetlenséget részben a gyarmati helyzet, részben a túl­ságosan sűrű népesség okozza. Éppen ezért nem lehet a gazdasági ba­jokért egyedül az angolokat okolni, sőt ezen a téren nagy érdemeik is vannak. Az angolok hatalmas szervező tehetségükkel és roppant tőke ere­jükkel olyan nagy arányú megélhetési lehetőségeket teremtettek Indiában, aminőket azok magukra hagyva egyáltalán nem tudtak volna létrehozni: utakat, vasutakat építettek, öntözőcsatornákat ástak, gyárakat alapították, bányákat nyitottak (igaz viszont, hogy a nagyarányú indiai kézműves­ipart tönkretették). Ezekkel és még több másféle munkájukkal sok millió indust mentettek meg az éhenhalástól. Az angoloknak köszönhetik az in­dusok, hogy ma már elfojtották a régebben milliós tömegeket elragadó járványos betegségeket, a pestist, kolerát, leprát, maláriát, stb., megszün-* tették a belső'háborúkat és sikerrel vették fel a harcot több kegyetlen népi szokással vagy vallási törvénnyel (pl. az özvegyek elégetése, a gyermek­házasságok szokása, stb.). Az angolok érdemeit az indusok is elismerik, de ennek ellenére is elégedetlenek az angolok gazdasági politikájával. India lakossága olyan óriási tömeg, hogy még az angol gazdálkodás sem tudja azt hiánytalanul ellátni minden szükséglettel. India lakosságából körülbelül 50—60 millió egyszerűen koldús módon él. Ez is nagy baj, de még nagyobb az, hogy a többi, tehát 340 millió ember is éppen csak tengeti életét a vagyono­sodás minden reménye nélkül. Ez a helyzet kényszerű következménye a gyarmati állapotnak. A tőke mindenütt, még Európában is kihasználja ka munkaerőt, pedig itt aűegtöbb országban törvények védik a népet a ki­zsákmányolástól. Indiában azonban nincs korlátja a tőke munkájának. Mivel a kínálkozó munkaerő óriási, szabadon állapítja meg, hogy milyen bért hajlandó fizetni. Aziindiai gyári munkások keresete legfeljebb csak egy negyede az európai gyárimunkás keresetének, sőt legtöbbször ennél is kevesebb. Jellemző, hogy a teaültetvények munkásai 6 rúpiát kapnak havonként, vagyis körülbelül 15-pengőt. 1860-ban, azaz nyolcvan eszten­dővel ezelőtt csaknem ugyanennyi volt a bérük, pedig azóta a legfonto­sabb élelmiszernek, a'rizsnek>az ára kétszerannyi lett. (O. Graf. Imperium Britannicum 161. 1.) Nagybritánnia, mint minden gyarmatos állam, még más módon is kihasználja a lakosságot. Rengeteg jövedelem folyik be a különböző (mo­nopóliumokból. Anglia szabályozza ugyanis India kereskedelmét. Ennek segítségével, ha nem is teheti azt egészen monopóliummá, el tudja érni, hogy kedvezményesen jusson India terményeihez és kèdvezményes vám­mal vihesse be áruit Indiába. Minden angol kedvezmény India népeinek kárával jár, mert ki vannak szolgáltatva az angol vásárlók és eladók ön­kényének. Az indusok elkeseredve látják, hogy évenként milyen irtózatos tömeg indiai termény megy Angliába, de látja azt is, hogy terményeiért 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom