Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1941

4 halálig. Élete a mens sana ín corpore sano elvnek eleven cáfolata volt: Mens sana in corpore debili. Mintakép volt mint szerzetes és mint pap is. Ezen irányú kötelességeinek végzésében annyi következetes finomság, annyi egyszerű elmélyülés, annyi vigvázatos felelősségtudat jellemezte, hogy mindenkinek meghatódott tiszteletét érdemelte ki. Földi viszonylatban azonban legnagyobb értéke csodálatos latin nyelvtudása volt. Szinte halála órájáig forgatta Róma klasszikusainak munkáit. Horatius tanácsa lebegett szeme előtt: Versate manu nocturna, versate diurna! Későn fekvő ember volt. Az éjtszaka zavartalanságában is »azokkal időzött, akik másszor,voltak«. A mai élet raffináltságából elmenekült a puritán idők Rómájába és Catóval, Ciceróval és a már dekadencia felé hanyatló császárváros régivágású bölcsével, Senecával társalgott. Az ő egyik epistoláját (VI. 9.) adta utolsóiérettségiztetésén írásbelire, melyben a nagy gondolkozó közeli haláláról eszmélkedik. Mintha szimbólum jellege lenne ennek a körülménynek is. Az ő halála is közelben settenkedett már akkor. Végigolvasta a nyomtatásban megjelent egész római irodalmat, egyes írókat nagyon sokszor. Cicero De signis-éből tankönyvet is szerkesztett. (Bp. Szent István Társ. 1930.) Legkedvesebb latinul beszélő és író barátja azonban mégiscsak Szent Ágoston volt. Ennek a roppant erudiciójú, hihetetlen távlatokat mutató fantáziájú, forrón vulkánló érzésvilágú lángelmének bűvöletes varázslata alól sohasem tudott szabadulni. Hátramaradt kéziratai között rengeteg Szent Ágoston-fordítás van. Lefordította egészen a hatalmas terjedelmű De civ£tate Dei-t. Utolsó nagy gondja élete végén is az volt, hogy kiadót találjon a nagy karthágói zsoltármagyarázó nagy művének kinyomtatásához. Talán ezért imádkozik most is ott, ahol a zsoltárnak nincs kommentárja és az örökre eltűnt lectio variansoknak nincsenek széljegyzeteik. Az Úr bizonyára teljesíteni fogja kedves fia kérését, mert igazán fontos lenne, hogy ez a gondos munka napvilágot lásson és értelmes Istendicséretre oktasson bennünket. Nagyon sokat dolgozott Fehér Bálint a Juventusba is, melynek pár évig a főszerkesztője is ő volt. Ovidiusi könnyedséggel verselt és prózában cicerói nagyarányúsággal fogalmazott. Latin költeményeinek tömött sorából is elő kell léptetnünk a következőket: Carolus IV., Sanctus Stephanus, Ad novam pacem, Sanctus Emericus, Nuntius angelicus, In Oliveto, Ad »Iuventutem« címűeket. Regénykéi közül a Lucius Marius, Claudii, Corona vitae, Oppidum sepultum, Domus aurea címűek a legjelentősebbek. Vezércikkeit, történeti megemlékezéseit, tréfáit, nehéz lenne csak hozzávetőleg is felsorolni és sértés lenne '.a !meg nem említettre akármely masiknak emlegetése. A Juventus számaiban nyüzsög a neve. Külön ki kell azonban emelni azt, hogy a Rómában megjelenő Alma