Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1940
20 megörvendeztetni jó Anyáinkat. Az esti órákban érkeztünk haza éhesen, piszkosan, de egy szép kirándulás emlékével gazdagabban.« IV. osztály. Az osztály Kerényi Olaf osztályfőnök és Mayer István testnevelési tanár vezetésével június 11-én Pápanyőgérre kirándult. A kb. 15 km-es utat kerékpáron tették meg. Nagygyimót és Vonyolán keresztül Voll órakor érkeztünk célunkhoz. Először a szép kis templomot tekintettük meg, majd a szomszédos elemi iskola egyik osztálytermébe vonultunk, ahol nemcsak tízórainkat tudtak elfogyasztani, hanem az eső ellen is menedéket találtunk. Az ebédidőt és a délután egy részét- eygik osztálytársunk kedves születnél, Zsédenyi bácsiéknál töltöttük. A kedves vendégszeretetért és a jó ozsonnáért, amellyel mindnyájunkat megvendégeltek, ezúton is köszönetet mondunk. Hat óra körül indultunk vissza. A déleüöttá nagy eső ugyancsak feláztatta az országutat, de a mi jó kerékpárjaink kiállták az erős próbát. Útközben megtekintettük a híres csóti fogoly-temetőt .A fiúk nagy figyelemmel és érdeklődéssel jártak az ismeretlen és megnevezett hősök sirjai között. Felvirágozott kerékpárjainkon kilenc órakor érkeztünk meg Pápára. Az V. osztály május 29—30-án kétnapos kiránduláson vett részt. Az első napon Szombathelyen át Kőszegre utaztunk, ahol megtekintettük délelőtt a város nevezetességeit, délután pedig kirándultunk a Hétforráshoz, a Kálváriára és a trianoni kereszthez. Az éjtszakát a Strucc szálllőban töltöttük Saly Arnulf igazgató úr szives vendégszeretetéből. Másnap déltelőtt kirándultunk a Kendigs, Hörmann-forráshoz és a Stájer-házakhoz. Délután Szombathelyre utaztunk vissza, ahol megtekintettük az ásatásokat és a város egyéb nevezetességeit.. Késő éjjel vidám hangulatban tértünk haza. Kísérő tanárok : Sümegh Lothár és Nagy Kelemen. A VI. osztály 26 tanulója, dr. Orbán Dezső osztályfőnök és Kapuy Vitái kísérő tanárral máj. 2—4-ig Budapestre rendezett tanulmányi kirándulást. Főcél : a Nemzetközi Vásár megtekintése volt. E mellett felkerestük a Királyi Várt, Nagyboldogasszony templomot, gyönyörködtünk a Szent Gellért hegyről és a Halászbástyáról a pesti oldal szépségeiben. Megnéztük a Parlamenten kívül, a Szent István Bazilikát, majd pediiig a Corvin és a Magyar Divatcsarnok megtekintésével befejeztük élményekben gazdag, sok tanulságot nyújtó kirándulásunkat. iA VII. osztály ta<nulói okt. 20-án rendeztek az osztályfőnök és Mayer István tanár vezetésével kerékpáros osztálykirándulást a Somlyóra. A szép idő kedvezett a tanulók amu'gy is nagy kirándulási kedvének, akik a Somlyón eltöltött néhárny kallemes óra után érdeklődéssel tekintették meg a borsosgyőri viitorlázórepülőteret. Kisebb kellemetlenségek útközben alig érték a kiránduló társaságot, amely az esti órákban érkezett vissza az iskola székhelyére. A VIII. osztály a mostoha közlekedési viszonyok miatt tervezett nagyobb kirándulását nem rendezhette meg. Szeptember 23-án osztályfőnöke vezetésével a Földműves-iskolába látogatott el, ahol az iskola igazgatójának és tanári karának kedves és szolgálatkész vezetésével megtekintette az iskola minden munkáját, berendezését és szakszerű magyarázatokat hallott az iskola munkájáról és áldásos működéséről. Ehelyütt is köszönetet mondunk az intézet igazgatójának és. tanári karának szives készségükért.