Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1939

15 segédlelkész! teendőket az egész nép megelégedésére dicséretes szorgalommal végezte és az én figyelmemet is felkeltette.

5 Az öt falut és több majort magábafoglaló plébánia elég gondot és elfoglaltságot adott neki. Kegyurasága két templomot építtetett plébánoskodása alatt ; két iskolának megszervezése és építése, kápolna felállítása szegény kéttornyúalaki és tapolcafői híveivel erszényét és idejét egyaránt igénybe vette. Ideje nem igen maradt a világi tudományok müvelésére. Kötelességét másban látja már. 1851-ben írja : „Concursusum által semmi világi hasznot nem nyertem. De volt belőle lelki hasznom, mert a papi tudományok megelevenültek bennem, azokhoz kedvet kaptam és így mind e' napig érzem magamba az Apostoli mondást : Praeter Xtum omnia arbitror ut stercora". íme a nyitja, miért nem folytatta a világi tudományosság terén munkásságát. A hittudományokkal való alapos foglalkozás következtében egész lélekkel át adta magát hivatásának, mi egész embert kívánt, mint naplójának ismertetésénél látjuk majd. Elszigeteltsége is hozzájárult a munkásság abba hagyásához. Régi tudós ismerősei kidőltek, újakat nem szerzett nagy elfoglaltsága mellett. A História Domus elején írja : „Mert mit is írhatna eggy szegény plébánus nagyot, fontosat, ki el van szigetelve". Azonkívül, mint hátrahagyott iratai is bizonyítják, inkább elmélyedő, bölcselkedő szellem volt. A Múzsa nem csókolta homlokon. írásmódja is gyöngéd, finom, érzelmes, magába vonuló, érzékeny lélekre vall, akinek a kedély, a derű iránt nem volt nagy érzéke. 1851-ben május 6-án írja a História Domus-ban adott életrajzában : „Mint Kovácsi plébánus ezen 28 esztendők alatt sok jó, rossz üdőket éltem. 3 szor beteg is voltam, utollyára oly nagy beteg, hogy a' kik láttak, nem biztak életemhez. Mép is az Isten meg tartotta életemet. Jelenleg is egészséges vagyok 58-ik esztendős koromban. Eggy örömöm az Istennek és az Isten népének szolgálni. A' világiakba se nagy szükséget, se nagy bőséget nem láttam. Eledelem, testi ruhám mindig meg volt, ezen túl többet nem kívántam ; 's mint csak vissza emlékszem, magamat el nem untam soha. Hivatalomnak éltem, a' mennyire Isten kegyelme engedte." 1850 dec. 21-én jegyzi fel a kovácsi plébánosok elsorolása után: „X. Plébánus Kovácsiban én vagyok. Kezdettem hivatalomat ezen plébániában Julius 3-án 1826. és ezt folytatom Isten kegyelméből és az ő segítségével mind e'napig. (1850. dec. 21.) Nincs is egyéb kívánságom, mintha Istennek úgy tetszik, meg maradni mind végig hiveim között, a' kiket Istenben szeretek és elvégezvén a' munkát, azok sorába velek azon eggy földbe temetkezni és várni nagy napját a' feltámadásnak". Kegyeletes kéz, utódjáé, Aszner Jánosé, akit ő keresztelt meg pápai 6 Praesenta Parochorum, 1814—1835, fasc. II.)