Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1936
— 31 — A külsőségek mögé kell tekintenünk, a csapat lelkét, szellemét kell keresnünk, ha valóban meg akarjuk ismerni. Csapatunkban megvolt az igazi, a tíz törvényen alapuló cserkészlelkület. Ezzel a lélekkel végezték a fiúk az őrsi összejöveteleket, s a virágos cserkészjókedwel végzett sok-sok őrsi kirándulás szintén ezt a liliomos cserkészlelkületet sugározta. Állandó jókedvet, szolgálatkészséget, munkaszeretetet, egymás megbecsülését láttuk a csapatösszejöveteleken. Nagy érdeklődéssel vettek részt a fiúk a háromhónapos légvédelmi tanfolyamon is, melyen Tóth Vince főmérnök úr, a maga kedves egyéniségével, a fiúkat őszintén szerető szívvel, biztos és gazdag ismereteivel szinte észrevétlenül belelopta a fiúk gondolatvilágába a légvédelem nagy fontosságát. Mennyi elméleti és gyakorlati ismeretet kaptak a fiúk ezeken az érdekes összejöveteleken ! Valóban a három hónap alatt sok oly ismeretre' tettek szert, amivel a jövőben talán nagy hasznára lehetnek hazájuknak és embertársaiknak. Az iskolaév végén büszke örömmel tekinthetünk cserkészeinkre. Minden törekvésük az volt, hogy a cserkésztörvények alapján kiépítsék magukban az igazi, szép cserkészjellemet, melynek alapja az öntudatos kötelességteljesítés, Isten, haza és embertársak önzetlen szolgálata, szeretete. Az iskolaévben jó munkát végeztek, most pedig nagy izgalommal és lelkesedéssel készülnek a következő táborra, mely Ausztriában, Heiligenkreuz mellett lesz augusztus második felében. Minden reményünk megvan, hogy cserkészeink az idegenben is jó munkát fognak végezni ! A hazáért, a magyar cserkészet becsületéért ! Csapatunk létszáma: Parancsnok: Borossay Jusztin ; tisztek: dr. Barabás Ince, Harsányi Sándor, László Keresztély, Máyer István, 1 pr. i. sv., 77 cserkész. Apródraj. 3 törzsben 25 apród tartozik dr. Barabás Ince vezetése alá. Segédvezető Kovács Lajos VI. o. Az I. és II. oíztályos tanulók az apródélet játékaiban, ügyességi gyakorlataiban, énekeiben mutathatják meg és fejlesztik ki sokoldalú képességeiket. A cserkeszélet komolyságából átveszik a vezető iránti föltétlen engedelmességet és az egymáson való segítést (a napi jótettet), de ezenkívül az apródélet csupa játék, öröm, mese és mosolygás. Szombatonként tartottunk gyűlést, háromszor ünnepélyesebb formában. A nagyigéretet 15 II. o. fiú tette le Borossay Jusztin cserkészparancsnok kezébe december 19-én. A szertartás után ízelítőt adtunk a megjelent szülőknek egy apródgyülés lefolyásáról. A fiúk ajkán fölcsendül az ének s a mütábortűz lobogó, piros lángját körülülve hallgattuk Harsányi Laci, sajátszerzeményü költeményeit az apródéletröl. S míg a megjelent tanárok és szülők gyönyörködtek a szebbnélszebb tréfás és sírva-vigadó magyar nótában, ezalatt a Menza-teremben ügyes kezek szorgoskodtak, hogy feldíszített karácsonyfával és süteménnyel, párolgó teáscsészékkel megrakott asztalokkal várhassák a vendégeinket. A karácsonyfa alatt az apródvezető a kis Jézus nevében minden apródnak emléket adott és kérte őket, iparkodjanak a kis Jézus barátságára érdemesek lenni. A karácsonyi szünet után megújult jókedvvel tartottuk szombati gyűléseinket. Ekkor, s ezóta éreztük igazán, hogy a városnak nincs igazi kiránduló helye, ahova