Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1935

— 6 — többen még lefeküdtek, de néhányan, a buzgóbbak, a Szent Imrétől kitüntetettek, ott maradtak a templomban s félrehúzódva zsoltárokat énekelgettek. A szent király odament az egyikhez, megmutatta arcát s a szokásos módon, benedicite, üdvözölte. A szerzetes felismerte a királyt, üdvözlését viszonozta, így tett a második, harmadik is. Csak Mór nem nyitotta fel ajkát, hogy az éjjeli hallgatást meg ne szegje. Nem vehette rá őt erre a szent királynak sem nyájassága, sem tettetett haragja, fenyegetése se. Reggel 6 órakor a prima után a káptalani tanácskozáson és bíráskodásnál próbára teszi a király a szent alázatosságát. A testvérek gyülekezetében fegyelmetlenséget vet szemére. Szent Mór semmiféle ellenvetést nem tesz, alázatosan ül, Istenhez, az emberi lélek vizsgálójához menekül, őbenne reménykedik. A király meghatódva győződik meg fia emberismeretéről, Maurust megdicséri s püspöki méltósággal a pécsi egyházmegye élére helyezi. A Praykódex kis krónikája szerint 1036-ban lett püspökké. Előzőleg apát volt Pannonhalmán (1030—36.) Apátságának képét úgy rajzolhatjuk meg, hogy virágzott benne az opus Dei, az istentisztelet, az ünnepi istendícséret. Alapító-levelünk szerint a pannonhalmi monostor istentiszteletre szánt hely (divino cultu mancipatum), melyet lelke üdvösségéért s az ország állandóságáért épített a szent király (ob animae nostrae remedium, pro stabilitate regni nostri) s nagy kiváltságokkal, montecassinói jogközösségekkel ruházott fel épen a hely szentsége s tisztelete miatt (propter reverentiam et sanctitatem ipsius loci). Liturgikus könyvek bőven állottak rendelkezésükre, mint a legendák s a Szent László-kori összeírás cím és számszerint is felsorolják. Az apát fegyelmezett lelke őrzi Szent Benedek regulájának szellemét, azt a rendet, amelyet az alapító a világhatalomra szert tett római birodalomból mentett át regulájával a középkorba. A rend gondolata a régi, keleti szerzetességből hiányzott. A puszták rendje más volt, mint a római birodalom rendje. Szent Benedek viszi ezt be a monasztikus szerzetes hadseregbe, miliciába. Szívesen veszi át a kifejezéseket a római katonai fegyelemből a szerzetesi fegyelembe. Regulájában nincs helye a rendetlenségnek. Ha isteni szolgálatot végzünk, az méltó legyen az Istenhez. Ehhez tartozik az Isten ügyei iránt való önzetlen, odaadó készség, pontosság, amelyet a közös életben anynyira hangsúlyoz. A pontatlanság az istenfélelem hiánya s tiszteletlenség a közösséggel szemben. Milyen fegyelmet tarthat az az apát, aki olyan gyönyörű példáját adta a fegyelmezettségnek, az istenfélelemnek, az éjjeli csendtartásnak! A regula nagyszerű etikai gondolatát milyen szépen megvalósíthatja coenobiumában az az apát, aki lelkében a kevély önakaratnak sebét alázatos odaadással már rég meggyógyította : „ut ad eum per oboedientiae laborem redeas, a quo per inoboedientiae desidiam recesseras". (Reg. prol.) Biztosan a nyilvános elégtétel és vezeklés szelleme uralkodott annak az apátnak a monostorában, aki szerzetes korában a kirgjyi feddést szemlélődő életének érett gyümölcsként annyira