Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1933
— 22 — 10. A Bencés Diákok Egyesületének pápai osztálya március 21-én, Szent Benedek napján tartotta közgyűlését. A tagok élénk érdeklődést tanúsítottak az intézet eseményei iránt és segélyt nyújtottak a belőle kikerült egyetemi hallgatóknak. 11. Érettségi találkozó. Az 1923,/24-ben érettségizettek találkoznak az idén június 29-én, Péter Pálkor dr. Kokas Endre intézeti tanár és dr. Németh István szerkesztő rendezésével. 12. Intézeti tornaverseny. Május 31-én, Űrnapján ragyogó, derült időben, szépszámú közönség jelenléte mellett tartottuk az évzáró tornaversenyt a ligeti Sportpályán. Az intézet fúvószenekarának pattogó ütemeire, kilenc oszlopban vonultunk fel a pályára, ahol az elhelyezkedés után a Himnusz hangjai mellett kezdettük meg az ünnepély lebonyolítását. A zenés szabadgyakorlatokat növendékeink nagy figyelemmel és pontossággal végezték. E fegyelmezett munkát a közönség nagy és sűrű tapssal jutalmazta. Atlétikai számok következtek, majd az I—II. oszt. tanulók két szép régi magyar körjátékot mutattak be. A felsőosztályos tanulók 6-os csapata pontos kivitelű, nehéz összeállítású gyakorlatokat mutatott be magasnyujtón és hálásan tapsolták meg a precíz kivitelű magaskorlát gyakorlataikat is. Nagy érdeklődést keltett az ifjúság körében lassan feledésbe menő „Hosszú méta" játék, melyet a III—IV. osztály 12—12 játékosa derült helyzetek közepette mutatott be. Ezek után fapuska-gyakorlatok kerültek sorra, melyet a felsőosztályos tanulókból alakított minta szakasz mutatott be, teljes tudással és a legtökéletesebb fegyelmezettséggel. Nagy tetszést váltott ki a lovon, ugró szekrényen és talajon bemutatott ügyességi gyakorlat sorozat, melyben ifjaink a talajtorna legmagasabb fokát is a legtökéletesebben hajtották végre. E gyakorlatoknál különösen az alsóosztályos tanulók ügyessége lepte meg a közönséget. — A tornaünnepélyen inkább az atlétika volt az uralkodó, mivel ez egyúttal a tanulók házi versenye is volt. Műsorra került 100 m. ; 400 m. síkfutás, 4x100 m. stafétafutás, súlylökés; gerelyvetés, távol-, hármas- és rúdugrás, valamint az alsóosztályos tanulók részére magasugró verseny. Eredmények a következők : 100 m. első Pessenhoffer I. VIII. o. t., 11 "8 mp. ; 400 m. első György I. V. o. t., 59 9 mp. ; 4x 100 m. staféta futásban első a VII. oszt. csapata 49 9 mp. idővel; súlylökésben első Ruip J. VI. o. t., 11 20 m.; gerelyvetésben első Ruip J. VI. o. t., 46 03 m. ; távolugrás első Vida L. V. o. t., 5 83 cm. ; hármasugrás első Vida L. V. o. t., 11-40 cm.; rúdugrásban első Kelemen Z. VI. o. t., 2-65 cm. Az alsó osztály magasugró versenyét Pethő Lajos IV. o. t. nyerte 150 cm-el. A befejezés előtt kiosztottuk a versenydíjakat. Győztesek nagy ezüst érmet, kék-fehér szalaggal, a Il-ik helyezettek kis ezüst érmet kaptak ugyancsak szalagdísszel. Három tanuló : Ruip Jenő VI. o. t. komoly, kitartó munkájáért és jó eredményeiért, Horváth Lajos VII. o. t. szertorna gyakorlataiért, Takács József VIII. o. t. fegyelmezett magatartásáért és egész évben tanúsított sportszerű viselkedéséért márványlapra erősített ezüst plakettet