Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1932

IV. Jótékonyság. Menzánk az idei iskolaévben már modern, a kor igényeinek megfelelően berendezett tágas helyiségben kezdette meg működését. Azt hittük, hogy e nagy anyagi áldozattal járó menzánkat, mikor még a menza-díjat is havi 30 P-re szállítottuk le, a szülők figyelemre fogják jobban méltatni, de egy­részt több, volt menzista anyagi körülményei miatt vonaton bejáró lett, más­részt a vidéki tanulók száma egyébként is megcsappant s így csak 61 tanulónak adtunk ellátást. Közülök öt volt ingyenes ; hét féldíjas ; havonként 20 P-t fizetett négy; 10 P-t két tanuló. Az elengedett összeg így is évi 3500 P-t tesz ki. Anyagi helyzetünk nagyon nehéz. A menza hadikölcsönben lévő tőkéje elveszett ; a nyomasztó pénzügyi helyzet, a szülők eladósodása miatt, a havi pénzösszeget is nagyon elkésve kaptuk meg, s így az élelmezéshez szükséges összeget a legnehezebb körülmények között tudtuk csak előteremteni. E nyomasztó helyzetben mégsem éreztek diákjaink ellátás tekintetében semmi hiányt az elmúlt évekkel szemben, sőt iparkodtunk nekik mindenben többet, táplálóbbat nyújtani. A reggeli tej-, vagy kávéhoz két kiflit, tizórára egy nagyzsemlyét, péntek kivételével, naponként délben, vagy este húsételt kaptak. Mindenszentek napján Hajnóczky Ferenc úr reggelire mákos-kalácsot ajándékozott ; karácsonyfát is állítottunk. A meleg ünnepségen a beszédet az igazgató mondotta. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy bár intézményünk a szó leg­teljesebb értelmében altruista, csak a diákok célját szolgálja, mégis az állam ipari vállalatok közé sorozza, s nagy társadalombiztosítói járulékot vet ki az alkalmazottakra, amivel még nyomasztóbbá teszi helyzetünket. Hogy a diákok élelmezéséről némi kimutatást adjunk, a menza vezetőjé­nek összeállításából a következő adatokat közöljük: 1932 szeptembertől 1933 május 31-ig elfogyott: 2530 kg. liszt, 82-60 kg. dara; 2700 kg. kenyér ; 30.842 drb. kifli, 11.168 drb. zsemlye, 41 kg. morzsa; 70 kg. tarhonya; 140 kg. rizs; 2602 kg. burgonya; 346 kg. bab, 445 kg. borsó, 20 kg. lencse; 185 kg. hagyma; 631 fej káposzta, 260 kg. savanyított káposzta; 100 drb. karfiol; 300 üveg paradicsom; 1000 drb. paprika; 250 drb. 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom