Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1932
- 29 mondanunk ez ügyben Karlovitz László mérnök és Szuchomel Róbert gyógyszerész uraknak, akik az előadásokon segédkezni szívesek voltak, majd pedig a VIII. osztály ballagásáról és a tornaünnepélyről filmfelvételt is készítettek, mely az intézetnek kedves történeti emléke lesz. Iskolai ünnepélyek. Szeptember 8-án a szentmise után tartott kis ünnepélyen az igazgató szólt az ifjakhoz és szülőkhöz. Október 6-án a nemzet vértanúinak emlékezetére gyászmisét tartottunk, utána az önképzőkör rendezett kis ünnepélyt, melyen Gulás István VIII. o. t. mondott beszédet. Október 14-én a nagy tevékenységű és fényes tehetségű egykori kultuszminiszternek, gróf Klebelsberg Kunónak temetése napján gyászmisét mondottunk, a következő nap első óráján pedig az igazgató méltatta kiváló egyéniségét. Október 21-én Arany János halálának évfordulója alkalmából a magyar tanárok emlékeztek meg a nagy költőről. Október 31-én a takarékosságról Boksay Endre tanár úr tartott előadást. November 1-én a temetőbe zarándokoltunk, ahol az elhunyt tanárok sírjánál Kovárczi Gyula VIII. o. t. mondott beszédet és fölkerestük az utoljára elhunyt diáktárs sírját. — A hősök temetőjében rendezett ünnepélyen Boksay Endre tanár úr mondott lelkes beszédet. Nov. 4-én Szent Imre herceg ünnepének alkalmából az intézeti Máriakongregáció rendezett ünnepélyt. Az ünnepi beszédet dr. Brunner Ernőd tanár úr mondotta. December 6-án a kormányzó úr őfőméltóságának nevenapján szentmisén vettünk részt. December 8-án a kongregációs tagfelvétellel kapcsolatban a pápai Mária-kongregációk közös ünnepélyt tartottak intézetünkben. Ezen az ünnepi beszédet P. Jámbor László, a magyarországi Mária-kongregációk központi igazgatója mondotta, intézetünk részéről az énekkar szerepelt. Január 27-én intézetünk kegyurának, Kelemen Krizosztom akkor még főapáti koadjutor úrnak nevenapját szentmise hallgatással ünnepeltük meg. Február 12-én XI. Pius pápa koronázásának évfordulóján az őszentsége szándékára mondott szentmise után, szentbeszédben emlékeztünk meg a keresztény világ fejéről. Február 14-én ismét temettünk. A nemzet ékesen szóló államférfiának, az egész világon ismert és tisztelt gróf Apponyi Albertnek elvesztését sirattuk. A temetés napján mi is gyászmisét tartottunk, a következő napon pedig Nóvák Ödön tanár úr mondott róla szép emlékbeszédet. A szabadság ünnepével kapcsolatban március 12-én az önképzőkör rendezett ünnepélyt. Műsora: 1. Himnusz. 2. Nemzeti dal. Szavalta Kalapács I. V, o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondta Gulás I. VIII. o. t. 4. Vályi Nagy Géza : Honvéd. Szavalta Somogyi J. VIII. o. t. 5. Részletek Széchenyi István