Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1932

— 21 angol vagy más nép szöges ellentétességének képét az ifjúság lelkébe rögzíteni. H. Platz, a bonni egyetem romanistája rámutat a művelődésrajz egyik hibás irányára, melyet a berlini E. Wechssler képvisel. Wechssler nagy apparátussal vezeti le a német és francia szellem összes eltérő megnyilvánulását a két nép Iélekcentrumából. (Wesensmitte.) Az önkényesen felvett kiinduló elvhez a szerző még valóságos nyelvi metafizikát kapcsol s a parciális összehasonlítás rengetegén átvergődő olvasó kevés vigaszt talál a teremtő Hellász ideálközösségének az olvasottak után igen kétséges értékében. Wechssler esete tipikus, a müvelődésrajznak leggyöngébb oldala éppen az, hogy egyetemes emberi érték szempontját, a teremtő egyéni szellem jelentőségét könnyen hátranyomja nála a nemzeti struktúra, az idegen értékdispozíciók eltérő voltának hangsúlyozása. De ez csak nehézzé teszi a Kulturkunde alkalmazását és nem lehetetlenné. Nagyobb baj, hogy a nemzetinek az idegennel való összehasonlítgatása leggyakrabban egészségtelen hatást vált ki és saját nemzeti egyéniségünk feltétlen csodálására s az idegen lenézésére vezet. Aki sohasem hallott idegen beszédet, nevet rajta, mikor először hallja; ami idegen, legtöbbször komikus, alsóbbrendű dolognak látszik. A művelődésrajz elvének néhány elmélkedője valóban az európai kultúrnépek összehasonlító lélektanát várta az új elv alkalmazásától. De éppen a gyakorlati megvalósítás, a porosz iskolareform 8 éve mutatja meg a lehetőség határait. Két nép összehasonlítása még nem lélektan, de az állandó összehasonlítás a nevelésnek sem válik előnyére. Szinte nevetséges H. Strohmeyer egyik figyelmeztetése, mely az idegen túlságos szeretetétől óv, a szeretetet a hazainak kell fenntartani. A művelődésrajznál nem az összehasonlító értékelés a tanár feladata, hanem az idegen szellem vonásainak ügyes kiemelése, egységbe, összefüggésbe állítása, az igazság alázatos szolgálata. Összehasonlító lélektan és értékelés még a középiskolában soha el nem érhető tanulmányok után is kétes értékű volna. Már említettük, hogy az idegen művelődés megértését a közös törekvések megléte teszi lehetségessé. De magának a hazai Kulturkunde-nak is csak akkor lesz eredménye, ha a kultúrközösség tudatát fejleszti ki az ifjúság lelkében. Elrajzolásra, torzításra sok lehetőséget nyújt az új princípium, de ez nem szükségképen folyik az elvből. H. Platz mélyenjáró fejtegetései éppen arról győznek meg, hogy a német-francia művelődés nem olyan ellentétes, a középkor közös kultúrtörekvései után a modern kor áramlatai is összefűzik a két nép szellemi életét. A művelődésrajznak a hasonló dispozíciókra, a célkitűzések azonosságára kell rámutatnia, ezzel szolgálhatja az idegen szellem megértését s általa a nyugateurópai művelődésközösség tudatának elmélyülését, mely a nemzeti önteltség hajlamainak biztos szabályozója. E. Schőn a mozgalom megindulásakor (1925-ben) a rajnai kérdés tárgyalásával remélte bevezetni a német ifjúságot a francia és német nép összehasonlító lélektanába. 1931-ben már reálisabban látja a művelődésrajz középiskolai szerepét s az