Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1932

— 11 — éles határvonal vonható közéjük. A struktúraelmélet szellemtudományi jellegű, amazok a természettudományok kategóriáinak hasonlóságára akartak rendszert vinni tárgyuk körébe. A szellemtudományok kutatásának tárgyát akarták „felemelni" az exakt tudományok színvonalára, ezért hiusult meg törekvésük. Zárt körök, nemzetek, történeti kultúrák szintézisére is történtek kísérletek, de a rendszerezés alapja vagy a természettudományok közvetlen tapasztalásának módszere, vagy a romanticizmus elmosódott „nemzeti lélek" fogalma volt. A struktúra szerepét a Kulturkunde több elmélkedöje még naturalisztikusan fogta fel, a struktúra s a történeti valóság viszonyát a természettudományi nem faj s a konkrét példány viszonyának megfelelően értelmezve. így lett a struktúra fogalom sokak számára a művelődésrajz botránykövévé. A struktúra fogalom a sprangeri ismeretelmélet segédfogalma, mely szerint a szellemi összefüggéseket jelentéssel bíró mozzanatokként kell felfognunk. A megismerésnek megértéssé kell lennie s a dolgok belső összefüggéseibe kell behatolnia. Belső összefüggésről, jelentéssel bíró mozzanatokról pedig csak ott lehet szó, ahol a megértendő dolog valami értékegésznek, struktúrának alkotó része. Ha pl. egy irodalmi mű megismerése közvetlen újraátélésen, tehát empirikus tényezőn alapszik, ugyanennek a műnek megértése kategóriális formákon nyugszik, melyeket a gondolkodás nyom rá a közvetlen belső átélésre, hogy a valóság gazdag, de kusza tömegéből a belső összefüggés szerint tagozott egység rendjét emelje ki. Röviden Spranger szavaival : a megértés legalább is kategóriálisan formált utánélés. A megértés első feltétele a finom struktúra érzék. A beleélő képesség, az intuíció rajzolja ki a valóság megismert részéből a struktúra alaprajzát. Fontos, hogy a struktúra első halvány rajza már ideáltípus szerint legyen megvonva, hogy a különböző értékkategóriák ne szálljanak le az általános megismerés síkjába, hanem saját természetüknek megfelelően értelmeztessenek. Rövid fejtegetésünkből az következnék, hogy pl. egy megértett írói egyéniség a sprangeri struktúra felismerése, igazolása s a művészi fantázia által történt felöltöztetése után már bevonulhat az irodalomtörténet panoptikumába. De nem így van. A szellemi valóság gazdagsága nem meríthető ki, valamint a megértés s a vele kapcsolatos interpretáció sem abszolút dolog. Molière-vel foglalkozva, két jeles romanista ugyanazon adatok, anyag alapján szinte diametrálisan ellenkező eredményre jutott. Meghamisította volna egyikük Molière-t? Nem, mindkettő hasznos munkát végzett, eltérő eredményeik dialektikusan egészítik ki egymást s vezetnek el bennünket egy nagy szellem teljesebb megértéséhez. A megértendő egyéniség, az egyéni szellem kora objektív szellemében élt, azzal került benső viszonyba ezer meg ezer vonatkozás által. A kutató viszont saját egyéniségén keresztül van összekapcsolva kora objektív szellemének komplexumával. Négy tényező szerepel tehát alany és tárgy részéről, ezért marad a szellemtörténeti kutatás terrénuma termő talaj a további kutatók számára. Ezért jellemző a szaktudós értelmezésének módja magára a