Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1929

- 49 magukat a lakossággal, akiknek életviszonyaiban a barbárok társadalmi rendje, ha még oly primitív volt is, a legtöbbször mégis haladást jelentett. Amint méltóztatnak látni, elszomorítóan sivár kor az, midőn az emberi közösség érzése teljesen eltűnik, s a kereszténység is nagyon lassan, rengeteg martírvér árán tudta az emberi közösség érzését annyira helyreállítani, hogy Krisztus eszméje köré gyűljenek. Vannak modern írók, akik a keresztény vallást a rabszolgák vallásának mondják. Ez az állítás igaz annyiban, hogy Krisztus szeretetvallása első sorban a nyomorult páriákat emelte érzésben emberi méltóságra, s a legtöbb császár Nagy Konstantinig üldözte vallásunkat, mert kétségbe merte vonni Caesar isteni mivoltát. Ebben az erkölcsi zavarban, ebben a chaosban nagyon nehezen szilárdult meg a keresztény gondolkodás, nagyon nehezen hatotta át még a hívők lelkét is Krisztus tanítása annyira, hogy minden cselekményükben normának tekintsék azt. A társadalmi rend és erkölcs kikristályosodásában óriási szerep jutott a keletkező szerzetes rendeknek. Az emberiség történetében a kolostori élet, sőt a remeteség sem volt új ebben az időben, mert már Krisztus Urunk születése előtt is találkozunk velük. Már az esszének felekezete is külön közösségekben élt, tagjaitól magános, tiszta, önmegtagadó életet követelt. Abban az erkölcsi züllöttségben, melyben az elnyomottak nagy tömege vigasztalan, sötét életnek nézett elébe, a társadalom szellemi kiválóságai ellenállhatatlan szükségét érezték annak, hogy magukat a társadalom köznapi életéből kivonják és életüket kizárólag csendes szemlélődésnek szenteljék. Ennek a szemlélődő életnek azonban igazi,, mély tartalmat, az emberiség javát munkáló áldásos munkakört csak a kereszténység, Krisztus szeretetkultusza adott. Ebből a nézőpontból nézve az első ilyen magas nívón álló, s áldásos működését még a mai korban is hatalmasan éreztető első szerzetet Szent Benedek létesítette. Hogy mennyire szükség volt Szent Benedek atyai szeretetétől, de egyúttal atyai szigorától is áthatott Regulájára, a szigorú kolostori fegyelemre, mi sem bizonyítja jobban, mint a vicovarói és subiacói gyilkossági merényletek, melyek közül az elsőt saját szerzetesei, a nyomasztó fegyelem alól való szabadulás végett, a másodikat a szomszédos egyház vezetője, Florentius féltékenykedő hiúságból kíséreltek meg ellene, sőt ez utóbbi még talán a gyilkosságnál is szörnyűbb bűnre — a lélekmérgezésre — is vállalkozott. Kétségtelen — az emberi lelket uraló törvényszerűség nyilvánul meg abban —, hogy az ember a magányt akkor keresi, ha a világgal meghasonlott. Ilyen meghasonlás űzhette Szent Benedeket is a magányba, a remeteségbe. Rendkívül elszomorító volt Róma közerkölcse, de egy cseppet sem volt vigasztaló az egyházi élet képe sem. A széthúzás, a pártoskodás szomorú korszaka mered elérik a történelem ezen lapjairól. Szent Benedek lelki szükségletét elégítette ki, mikor fiatal életével a magányba vonult. Érezte, hogy reá nagy feladat, magasztos hivatás vár, s elhivatottságának csak úgy tud 4