Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1926

- 45 ­a Nemzeti Nagy Tábor nagy indításait. Egész évi munkáinkban világító oszlop gyanánt fényeskedett előttünk : van magyar cserkészet ! Sokan vagyunk, erősek vagyunk, de számot, erőt százszorozni-ezerszerezni kell, hogy különbek, hogy hazának értékes, támasztó valakik legyünk. Csapatban, rajban, őrsben, egyén­ben ez a munka folyt. Ha szerét ejthettük, a szabadba mentünk. Augusztus folyamán 2 őrsünk Tihanyban táborozott 4 napig, ahol rész vett a IV. Károly király harangfelszentelésén. Az ősz folyamán többször őrsi akadályversenyt rendeztünk, hike-olással szintén foglalkoztak az őrsök. A nagyhét elején 2 őrs 3 napig táborozott Attyán, június 8—11-ig pedig 3 őrs Ganna vidékén. A bencés cserkészek közös dorogi táborozásán a csapat részéről 39-en vettek részt. A csapat ez esztendőben a fehérmegyei Csurgón fog táborozni 3 hétig 54-es létszámmal. Nem feledkeztünk meg a cserkészpropaganda alkalmairól sem. Március 7-én bemutattuk a bencés csapatok tavalyi közös pannonhalmi táborozásának filmjét a szülök és cserkészek, érdeklődők nagy örömére. Március 21-én a Nemzeti Nagytábor filmjét mutattuk be a Jókai Színházban, amelyet a közön­ség teljesen megtöltött. A nagy napok emlékének felidézése mindenkit meg­kapott. Ezidei cserkészünnepélyeink legsikerültebbjét február 27-én rendeztük a közönségnek olyan nagyarányú érdeklődése mellett, hogy a rendőrség az előadás megkezdése előtt 1U órával betiltotta több jegy kiadását. Érthető volt a nagy érdeklődés, mert a bencés cserkészek fúvószenekara mutatkozott be ez alkalommal a nagyközönségnek. Megérdemelt hatást váltottak ki. Szájak, tenyerek egyaránt jó munkát végeztek. Döcögő kacagással kisérték a nagy úr, Pöcörnye bá' fuifangos tereferéjét, aki egyszerre három biletával utazik. A nagytábori regősök, a megyeri havasok sok bájos epizódját hintették tele a cserkészhumor villogó napsugarával. Derűs, derűt keltő munka volt. A csapat nagy teljesítménye volt ez esztendőben a fúvószenekar meg­szervezése. Musik Jakab karnagy pompás szervező képességével, nagy tudá­sával rövidesen olyan eredményt produkált derék zenészeinkkel, ami mindkét résznek nagy dicséretére válik. Bemutatkozásukról már esett szó. Éppen úgy szerepeltek a Nemzeti Nagy Tábor filmjének előadásával kapcsolatban, a Kath. Napkor, az úrnapi körmenetkor s az évzáró ünnepély alkalmával. A zenekar 20 taggal alakult meg, számukat májusban héttel erősítettük. Jelenleg tehát a cserkészet 27 tagú zenekarral rendelkezik. Az eddigiek után még többet várunk tőle. Hátra van még, hogy a csapatnak a Nemzeti Nagy Táborban való telje­sítményéről is beszámoljunk. Ez nem dicsekvés, mert hiszen ez nevetséges ; nem mentegetőzés, mert ez kevélységre vallana. Egyszerűen leadjuk az elért eredményeket, lássák fiaink, miképpen szerepeltek ezen idők aktív cserkészei s tudják követni az áldozatos munka öntevékeny, kemény legényeit, sőt náluk is többre vinni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom