Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1924
Tájékoztató az 1925—26. iskolai évre. Beiratások napjai jun. 30-án, jul. 1-én, 2-án. Pótbeirások szept. 1-én, 2-án és 3 án. A beiratások jul. 2-ika után való elhalasztása külön indokolandó. A beiratáshoz minden tanuló köteles az előző osztályról szóló bizonyítványát, az intézetbe először belépők pedig ezenkívül keresztlevelüket (születési bizo nyítványukat) és újraoltási bizonyítványukat beadni. A beiratásra minden tanuló személyesen, a szülő, vagy helyettesének kíséretében tartozik az igazgatónál jelentkezni, a felvétel után pedig beiratásra az osztályfőnökénél köteles megjelenni, akinél a szállás is bejelentendő. Vidéki tanulók csak az igazgatóság tudtával és előzetes beleegyezésével fogadhatnak lakást. A lakásügyek intézésével Sólymos Vendel tanár úr van megbízva, (lakik Bencés székház II. emelet). Magánvizsgálatok augusztus 31-én, szeptember 1-én lesznek. Díja tárgyanként 60.000 korona és 60.000 korona elnöki díj. Javítóvizsgálatok napja augusztus 31. Javítóvizsgálatot az egy tárgyból bukott tanulók tehetnek, ha augusztus 31-én reggel 8 órakor Tanulmányi Értesítőjük beadásával az igazgatói irodában jelentkeznek. A két tárgyból bukottak javítóvizsgálatra csak rendkívüli esetekben kaphatnak engedélyt, nevezetesen, ha az előadások hosszabb ideig való szünetelése, vagy a tanulónak négy hétig tartó betegsége ezt indokolttá teszi. Az ilyeneknek az engedélyt a főigazgatóságtól kell kérniök. A folyamodvány Dsida Ottó tankerületi kir. főigazgató úrhoz Győr címezve julius 3-ig adandó be az igazgatói irodába. A kérvény bélyegköteles (20.000 korona és minden melléklet után 2000—2000 kor. okmánybélyeg, kezelési díj 10.000 korona). A javítóvizsgálat díjtalan. Pótlóvizsgálat napja augusztus 31. Pótlóvizsgálatot az tehet, aki komoly betegség miatt az évvégi összefoglalásokról elmaradt. A halósági orvosi bizonyítvánnyal ellátott folyamodványt julius 3-ig kell benyújtani az igazgatóságnál A pótvizsgálat díjtalan. Külömbözeti vizsgálatok ideje augusztus 31. d. u. A külömbözeti vizsga díja tárgyankint 40.000 korona. Akik a Diákaszlalon akarnak étkezni, a beiratások alkalmával az igazgatónál jelentkezzenek. Díj (reggeli, ebéd és vacsora fejében) 6 q. búza, 10 kgr. zsír, 50 darab tojás, 5 kgr. dió, mák (vagy ezeknek napi ára). Az illetmények fele szept. 30-ig, másik fele jan. 31-ig szállítandó. A tandíjmentességért folyamodók kérvényüket szeptember 15-ig adják be az osztályfőnök uraknál. A folyamodványhoz a szülők vagyoni állapotát és a kiskorú testvérek számát feltüntető községi bizonyítványt kell csatolni.