Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1916

Gyászbeszéd Őfelsége Ferencz József királyról. „Jó harcot harcoltam, a futást elvégeztem, a hitet megtartottam." Sz. Pál apostol. Ferencz József király 1830—1916. Téli szélben lengő fekete zászlók, megkondult harangok tompa zúgása, orgona búgó hangjától kísért rekviemek hirdetik, viszik tovább a szomorú valóságot : gyászban van a magyar haza, gyásza van a magyar nemzetnek ! Tengernyi kíntól, szenvedéstől már sokszor át-meg átvonaglott nálunk völgy, halom, de ez a gyász koronája valamennyinek, ez a bánat mindnyájunkkal közös fájdalom ... Mikor egy emberélet összeroppan, mikor ravatal mellett állunk, az első érzés, mely szivünkbe nyilai, a lehangoló szomorúság. Minden elköltözött részese volt a mi vágyunknak, a mi törekvésünknek, a mi küzdelmeinknek s minél közelebb állott valaki hozzánk, annál jobban érezzük, hogy árvák, szegények, társtalanok lettünk. Aztán — mikor a szomorúság enyhülni kezd —, higgadt gondolkodással megmérjük azt az életet, mely a végső állomáshoz ért ; ha úgy találjuk, hogy a sírba reményt, egy darab jövőt is temetünk, mert az élet derékban tört ketté, sajnálkozunk fölötte, — de ha azt látjuk, hogy az utolsó atom is betöltötte szerepét, hogy a halál nem a munka megakasztója, hanem a befejezett mú után megérdemelt pihenő csupán : megnyugszunk benne, ha a gyász egy nemzet gyásza is. Elment közülünk, itt hagyott bennünket a szeretett király ... Életének fénye kialudt, elfoszlott, mint a lenyugvó napé, mely a megfutott pálya után nyugalomra tér. Népek, országok lesték kelését, piros hajnalát, nemzetek fürödtek tüzes sugaraiban, mikor delelőre ért s aggódva nézték elmúlását, amikor az ég aljára sülyedett. Nehéz volt tőle megválniok. Hisz' a kegyetlen halál nem 1*