Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1913

100 ünnepi istentisztelet volt, utána az 1848. törvények szentesítésének emlékére iskolai ünnepet tartottunk, melyen az ünnepi beszédet dr. Vid Jeromos tanár mondotta. Április 22. és 23-án az igazgató részt vett a Tatán tartott kerületi igazgatói értekezleten. Junius 8-án megültük a koronázás évfordulóját, amelyen dr. Lovas Elemér tanár mondott emlékbeszédet. Junius 12-én versennyel egybekapcsolt tornaünnepélyt tar­tottunk. Junius 25-én volt az ifjúsági záróünnep. Fegyelmi ügy. Az igazgató a tanulóknak az egész tanári kar jelenlétében felolvasta és megmagyarázta a vallás- és közok­tatásügyi minisztériumtól jóváhagyott fegyelmi szabályokat. Hogy mindig az ifjúság előtt legyenek, az iskolatermekben is ki voltak függesztve, beiratáskor pedig a szülők, illetőleg helyetteseik egy­egy példányt kaptak, hogy a tanári karral együttműködhessenek a tanulók valláserkölcsös nevelésében. Az ifjúság erkölcsi magavise­lete az egész éven át olyan volt, hogy szigorúbb fegyelmi bünteté­sek alkalmazására nem volt szükség. Egészségi állapot. Dr. Csehszombathy László városi főor­vos két izben tartott hivatalos szemvizsgálatot, de egyszer sem akadt a trachoma tüneteire. Fertőző betegség három esetben for­dult elő. Két tanuló vörhenybe, egy pedig hagymázba esett. A vörheny mind a két tanulónál szerencsés lefolyású volt, de Somogyi Károly VII. o. tanuló, aki súlyos hagymázon esett keresztül, vese­lob és tüdővérzés n iatt sok szenvedés és kinos vergődés után junius 12.-én jobblétre szenderült. Nemes, vallásos lélekkel és keresztény türelemmel viselte a reá zúdult szenvedéseket. Szo­morú kötelességet teljesítettünk, midőn a még fél évvel előbb egészséges, erőteljes ifjút junius hó 14.-én korai sírjába kisértük. Junius 13.-án gyászmisét mondottunk érte és megosztottuk a fájdalmat a nagy csapással sújtott, de az Isten akaratában vallá­sos lélekkel megnyugvó szülőkkel és testvérekkel. Szomorú szív­vel kell még jelentenünk, hogy Somogyi Károlyon kivül még há­rom tanulót ragadott el tőlünk a kegyetlen halál. Az első gyászeset volt Hofman Károly VI. o. tanuló halála a szünidőben. Boidogolt tanítványunk már húsvét óta nem járt iskolába súlyos betegsége miatt s az iskolai év végén vizsgálatot sem tehetett. Szülői aggódó szeretettel ápolták, de a fölgyógyulásá­ban való reményük napról-napról apadt és a szünidőben a halál

Next

/
Oldalképek
Tartalom