Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1913

33 mával járnak el így a vadászok s e célra az erdőkben külön kis cserkésző utakat készítenek, hogy azon minden irányban és minden zaj nélkül eljutni lehessen. Egy ügyes cserkésző igen sok tudásra szorul, s mellette jó adag kitartásra, türelemre s edzettségre kell szert tennie. Ezért adták a scout-mozgalomnak a cserkészet nevet. Mindenesetre kalandos és romantikus hangzása van, de a moz­galom mégsem akar csak testi ügyességre nevelni, hanem testi­lelki derekasságra, s mindaz, ami benne kalandosnak látszó, csak az ifjak érdeklődésének megnyerésére szolgál. Baden Powell csak eleinte gondolt rendszerében egyedül a testi nevelésre. Midőn szándéka és terve jobban kialakult, való­ságos testi és erkölcsi nevelési rendszer vált belőle, mely a régi keresztény lovagok mintájára akarja formálni az ifjúságot. Ô maga folyton hivatkozik erre s fel is sorolja azokat a kiváló embereket, akiket a történelem felmutat és akik nemes céljaikat, az emberi haladást szolgáló vállalkozásaikat csak úgy tudták végrehajtani, hogy a lelki épséghez és derékséghez nagy ügyesség, akarati edzettség, testi fejlettség és erő járult. A cserkészek patronusául sz. György lovagot választotta s annak ünnepét minden brit cser­kész tisztelettel üli meg. Rendszerét egy, azóta nagyon elterjedt, könyvben ismerteti : „Scouting for Boys". Ebben meg van minden, amit a cserkésznek tudnia s amit a cserkészetről az embereknek tartaniok kell, bősége­sen megvilágítva példákkal. Minden nyelvre lefordították e könyvet, ahol csak meghonosodott a cserkészet. Persze minden nép bele­viszi a maga szellemi és nemzeti világát is a mozgalomba s ennek megfelelően módosítva fordítják le az eredeti cserkész kézikönyvet. A német cserkész-mozgalom „Pfadfinder" néven szervezkedik, ami annyit jelent, mint „útkeresők", uttalálók. Könyvüknek „Pfadfinder­buch" a neve. „Amint megtaláljátok az erdőn-mezőn a helyes ösvényt — szól ez a könyv a német cserkészekhez — s éber szemmel kell az Isten teremtette természet szépségeibe merülnö­tök : úgy kell rátalálnotok az élet útjaira is, melyek benneteket az egészség és erő ; az igazi és nemes lovagság céljához juttatnak." Németországgal együtt a többi európai nemzet is sietett a mozgalmat meghonosítani. Ott találjuk Svéd- és Norvégország­ban, Spanyolországban, Dániában, Svájcban, Oroszországban. Sőt Európán túl is eljutott már Amerikába, Japánba stb. Annyira el van már terjedve, hogy alig lehet a cserkészek nagy számát ellen­őrizni. Mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel karolják fel a moz­3

Next

/
Oldalképek
Tartalom