Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1907

Útravaló volt tanítványainknak. Mikor Isten jóvoltából ez intézet élére kerültem, gyönyörűség- s valóságos élvezetszámba ment megfigyelni titeket a tízpercnyi s egyéb szünetek közben. Valami aggódó érzés vert bennem lassan gyökeret, hasonlót azon ember habozó öröméhez, aki retteg, hogy elveszíti a jót, melyet élvez. Az a ti sugárzó jókedvetek, amely oly jóleső visszhangot ver föl a szívben ; az a közvetlenül megnyilatkozó teljes boldogság, melyet nem igen lelni meg az intézet falain kívül : szíveteknek sehol máshol nem látható gyermekvoltát árulja el, mely a komoly, jellemes férfikornak és a tisztes, lelkiismereti mardosásoktól ment öregségnek záloga az ifjúban. Ám e gondtalan ma mögött fel-feltűnt előttem a gonddalteli holnap. Az előrelátás képessége ugyanis, mely az ember egyik legszebb, de egyben legelszomorítóbb képessége, e jelennek láttára ráterelte figyelmemet jövőtökre ... S láttam, mint lépdegél az intézet falain kívül felétek a bűnök előőrseképen az emberekre való tekintet, a rossz példa árnya : ez az első rém, kisértet, mely a nagyvilágban elétek fog állni; az ifjak e madárijesztője, a gyávák e legyőzője, amely meghátrál a bátrak elől, de leigázza, rabszíjra fűzi azokat, akik tőle félnek. Láttam sötét kezét dúlni köztetek, mint vércse karmát kis madarak fészkében és e kézzel kapcsolatban eszembe jutott egy ifjú, aki egy intézet növendéke volt oly idős korában, í*