Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1902

_ 24 — hazájában, Pozsonyban töltse, ép oly keservesen panaszkodik már a következő évben Horvát Istvánhoz irt levelében. Nem volt megelégedve a pozsonyi társadalmi és irodalmi élettel. „Inter curas, sollicitudines doloresque — irja 1827. jan. 28-áról keltezett levelében — omnem ingenii vigorum hebetantes, Tuam mihi represento imaginem, ut in hoc seculi contagio certum honestumque aegritudinis possim petere solatium, petere inquam, a Te qui suavitate animi maerorem absentis amici et obstergere potes et vis. Non in patria in exilio mihi videor; amicis notis frugisque hominibus privatus vulpeculis circumseptus sum dolosis. Paucissimi in urbe nostra amentes, plerique literarum osores sunt, puerilis ostentationis causa amorem in bonas jactantes artes.". . . (Minden erőmet bágyasztó gondok, aggodalmak és fájdalmak közt Téged képzellek magam elé, hogy Tőled kérhessek ezen romlott életben betegségemre biztos írt, Tőled, aki távollevő barátod lelki fájdalmát kedvességeddel elnémítani tudod és akarod. Nem hazámban, száműzetésben képzelem magam ; kedves barátaimtól s becsületes embereimtől megfosztva álnok rókák vesznek körül. Igen kevesen szeretik, legtöbben gyűlölik városunkban az irodalmat s csak gyerekes hiúságból fitogtatják a művészetek iránt való érdeklődésüket. . . .) Ezen szavai után természetes, hogy a társadalmi életben Pozsonyban nem vett részt. Visszavonulva, könyvtárában érezte magát csak boldognak, ahol könyvei közé temetkezve elfeledte a neki nem tetsző társadalmi viszonyokat s folytonos irodalmi munkásságával űzte el magányának egyhangúságát. Nem is hinné az ember, hogy a nem legrózsásabb viszonyok közt élö 68 esztendős költő irta azon vígjátékokat, amelyek telve ifjú erővel és igaz, egészséges, eredeti humorral 1828-ban jelentek meg. Drámai mulatságok (dramatische Unterhaltungen) czím alatt adta utolsó négy drámai dolgozatát, amelyek mindegyikében az a czélja, hogy egy-egy erkölcsi igazságot adjon elö a mindennapi élet keretében, mulattatva, de amellett meggyőzően és oktatva. Az elsőben „Der Neujahrsabend oder Er spielt gerne Comödie" czímüben azt mutatja ki, hogy a kedves, mulatságos embert mindenütt szeretik s nincs rosszabb "Társadalmi lény az unalmas embernél. A másodikban „Nichts wie gewöhnlich" a különczködést ostorozza, mely sohasem ér czélt. A harmadikban „Die Witwe" bebizonyítja, hogy mennyire uralkodhatik a kapzsiság a legnemesebb érzelmeken is, mert „akik