Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1898

— 11 — A ki tohát az egyházat meg akarja fosztani az ifjúság nevelése fölötti rendelkezés jogától, az vakmerően vétkezik Isten ellen, vét­kezik Jézus ellen, ki így szólt : «Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni.» Az iskola nem pusztán képző, vagy idomító intézet. Az isko­lának dicsőbb, magasztosabb rendeltetése van. Az iskolának köte­lessége, hogy az ifjakat hasznavehető emberekké, a keresztény tár­sadalmi életre alkalmas polgárokká, egyszersmind Jézusnak igaz hiveivé s az üdvösség örököseivé képezze és nevelje. Ezen feladatát az iskola csak Istennel, a vallás szellemével, a kath. egyház segít­ségével teljesítheti. Vájjon nem ezt bizonyítja-e az igazság legfőbb tanúja, a tör­ténelem ? Ki volt az első tanító ? Az első tanító maga Isten vala. O tanítá Ádámot nemcsak a természet ismeretére, de adott neki bölcseséget is, megismerteté vele akaratát, parancsait is. Ádámtól az ő fiai, Kain és Ábel, nemcsak az emberi hasznos dolgokat, nemcsak a földmívelést és vadászatot sajátították el, hanem azt is, hogy kell az Istent imádni és neki áldozni. így volt a pátriárkáknál is. Ők valának a család vezetői, a a gyermekek tanítói, megismertetvén velők a szent hagyományokat, az Ur parancsait, az imádkozás és áldozás módját. Hasonló buzgalmat látunk a ker. egyházban is. Már az apos­tolok és közvetlen utódaik gondoskodtak az ifjúság vallásos neve­léséről. Későbbi századokban csak a székesegyházak és zárdák ápol­ták a nevelést, melyek Nagy Károly császár ideje óta hires isko­lákat nyitottak s azokban a keresztény neveléssel együtt a világi hasznos tudományokat is tanították. A kath. egyház tehát nem szűnt meg és nem is fog meg­szűnni soha a nevelésügyet a népiskolától kezdve a legmagasabb fokig szolgálni s e szolgálat édes terhét a haza és egyház javára magának vindikálni. Ezért áldozni, ezért hiveit áldozatra buzdítani soha meg nem szűnik. Az egyház kezdettől fogva ezen czélt tartotta szemei előtt, iskolákat emelt, hogy azokban a hazának és egyháznak hű fiakat neveljen. így jött létre gymnasiumuiik régi épülete a pálosok alatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom