Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1897

— 136 — letekről," Pető Menyhért: „A pálinka kártékony hatásáról," végre a Jókai-kör­ben Pető Menyhért értekezését : „Naprendszerünkről s aunak középpontjáról a Napról." 1) À tanárok társadalmi működébe. Felnőttek oktatása. Felolvasások. Tudo­mányos és társadalmi egyesületek pártolása. A pápai benczés tanárok tudásukat, a melyet valódi benediktínus szorgalommal gyűjtöttek, mindenkor a leguagyobb készséggel és örömmel közölték nemcsak tanítványaikkal, hanem egyszersmind mind azokkal is, a kik a hasznos ismeretek után vágyva vágyódva, azoknak közlését szívesen fogadták s a kik nem restelték felnőtt korukban pótolni a gyermek- vagy iíjúkoruk sajnos viszonyainak következtében műveltségükben létező hiányokat. így, a midőn az 1870. év októberében br. Eötvös József miniszter a fel­nőttek oktatására kérte fel a tanárokat, arra azonnal a legnagyobb készséggel vállalkoztak. 2) Vincze Viktorin benczés igazgató Woita József polgármesterrel együtt a következő lelkes felhívást bocsájtotta ki ebben az ügyben : 3) Tisztelt polgártársak, Szeretett Testvéreink ! A tudomány oly kincs, mely legdúsabb s legbiztosabb kamatokat teremt. Aki korunkban a reál ismereteket nélkülözi, az választott életpályáján siker­rel nem működhetik, nem haladhat. E tapasztalat indítá a vallás és közoktatási magy kir. minisztert azon elha­tározásra : hogy a város és vidék felnőtt lakosainak a helyheli gymnasiumi tanárok által a téli hónapokban a nélkülözhetlen reál ismeretekből esti előadáso­kat tartasson. A helybeli kath. gymnasium tanárai meleg kebellel fordulnak önökhöz s arra kérik : ne vonják meg bizalmokat szives működésöktől, melynek egyedüli önzetlen czélja, önöknek minden díj nélkül hasznosan szolgálni. Az előadások jövő 1871. év, január 10-én veszik kezdetöket s minden vasárnap- és csötörtökön esti 5—7 óráig tartatnak, és pedig : vasárnapokon föl­váltva a természettudományok külön ágaiból és a polgári ügyiratok szerkesztésé­ből ; csötörtökön pedig a földrajz- és számtanból. Előadási helyiség a kath. gymnasium első osztályú tanterme. A bejegyzési ívek a t. városi hatóság közegei által a polgárság lakására vitetnek, hogy a részt venni kívánók nevöket otthon bejegyezhessék. Minden tisztes polgár, ki írni és olvasni tud, szívesen látott kedves vendég leend, s nevét előadási ívre jegyezheti. Föl tehát tisztelt Honfitársak, szeretett Testvéreink ! Használják föl a kinálkozó alkalmat, s tömegesen vegyenek részt a szá­mokra tartandó hasznos előadásokba ! Kövessék angol- f'ranczia- német- sat. művelt országok vonzó példáját, hol a városi, sőt a falusi lakosság is legkedvesebb foglalkozását szabad óráiban a J) Gymn Értesítők, több évf. 2) Gyipp Levt. 3) Gymn. Levt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom