Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1897

— 126 — jegyző vezetett') Ezt a jegyzőkönyvet minden hónapban felterjesztették Sopronba s jött a legtöbbre olyau replika, hogy elég volt keresztül olvasni. Ezeknek a replikáknak a legtöbbje csak arról szóllott, hogy a német nyelvet még minded­dig nem tanítják annyira, hogy azt minden osztályban néhány tárgyból tannyel­vül használhatnák ; vagy hogyha így marad, akkor a tanulók a főgymnasiumban nem tanulhatnak minden tárgyat németül. 2) A magyar korszak beköszöntésével a tanárok csak a félévek végével terjesztettek fel kimerítőbb jegyzőkönyveket a főigazgatónak. Báró Eötvös József tantervének behozatala után minden évnegyed­ben, 1876-tól minden harmadban volt egy tanácskozmány, a melyben megálla­pították a tanulóknak az erkölcsi viseletben és az egyes tanulmányokban érde­melt tanjegyét. Az első három, illetőleg két tanácskozmány eredményéről minden tanulónak Értesítőt adtak, a melyet szülőjének meg kellett mutatnia és azzal aláíratnia ; az évvége felé való tanácskozmány eredményéről pedig minden tanuló bélyeges bizonyítványt kapott. 3) Volt ezenkívül még minden harmad közepén úgynevezett bíráló tanácskozmány, a mely után a hanyag tanulók intőczédulát kaptak, a melyet szintén be kellett szüleiknek mutatni. Ezenkívül tanácskoznak még a tankönyvek ügyében, valamint minden harmad elején a módszeres tanácskozmáuyt tartják. Végre év elején az alakuló és év végéu van a záró tanári tanácskozmány. 4) Igazgatói felterjesztések és jelentések. A Ratio Educationis korszakában az igazgatónak felteijesztést kellett tennie a tanulók számáról, az igazgatóról és tanárokról, a tanári gyűlésekről, a feusőbb rendeletekről, a tanulók számáról a mult évhez viszonyítva, az ösztöndíj ásókról, a kijavított gyakorlatokról. Ev végén a kiuyo­matott klassificatiókból 20—40 példáuyt kellett küldeni. Ezenkívül kikellett a tanár­gyülési jegyzőkönyv végén jelentenie, hogy a tanárok a tanulókkal az előirt tan­anyagot elvégezték, s abból a vizsgálatot kiállották a Ratioban előirt rendben és időben, valamint, hogy az isteuitisztelet és a tanulók gyónása is rendesen elvé­geztetett. 5) Az Entwurf idejétől az igazgató az év elején megírta a főapátnak a tárgyak miként való felosztását, a püspöknek a hittanárok és exhortátorok neveit és a hittani könyvek czímeit, a főigazgatónak a tanárok, ösztöndíjasok és az ifjúság számát vallás és nemzetiség szerint, elküldte a tárgy és tauórafelosztást. Minden második hó végén Hivatalos Értesítést küldött a főigazgatónak, a mely­ben előadta azon tapasztalatait, a melyeket a két hó leforgása alatt a tanulók erkölcsére és a tanulmáuyokbau való előmeuetelére nézve tapasztalt. Az első félév végén a püspöknek a thesiseket, a főigazgatónak az informatiót az ösztön­dijasokról, a főnévkönyvekből csak kivonatot s a tanári jegyzőköny /et márczius 8-ig. Az év végéu a püspökhöz a thesiseket, a főigazgatóhoz az ösztöndíjasok táblázatát, statistikai kimutatást, a főnévkönyveket, igazgatói jelentést, a melyhez csatolja a tanári jegyzőkönyvet, a végzett tananyaggal, a melyben a tankönyveket is megnevezik. Májusban küldték el a tantervet. Ezeknek, kivéve a thesiseket, az igazgató jelentést és a tanárjegyző könyveket, mindnek meg volt ») Tan. jegy^ 1850. 1/2. 2) Gymn. Lvt. 185Í. Tan. jegyzőkönyvek. 4) Rendtar­tás 1890. 5) Gymn. Lvt. 1810. <3

Next

/
Oldalképek
Tartalom