Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1897

- 112 — Veszélyeztetné, s a viszályok kiapadhatatlan forrásává válnék : teljes meggyőző­désünkből ellenezzük, és semmit nem óhajtunk hőbben, minthogy tanintézeteinknek katholikus jellege az új tanrendszerben is háborítatlanul csoukítatlan érvényben meghagyassék s érdem szerint méltányoltassék. Nem vagyunk hiányában főleg napjainkban sűrűn észlelhető adatok- és bizonyítványoknak, melyek világosan arról tanúskodnak, hogy egyedül a tiszta vallásosság alapján fejlődött és ápolt közerkölcsiség képes azon magasztos eré­nyeket előteremteni s megszilárdítani, melyek egyeseket úgy, mint az összes állami lársaságot kiválóan alkalmasok a földi boldogság révpartjához vezetni s annak tartós maradandóságot biztosítani. De a vallásosság is csak gyakorlat folytán izmosodhatik s verhet mély gyökeret; mire nézve tanintézeteinkben az isteni szolgálatot úgy, a mint az ekkoráig gyakorlatban volt, az új tanrendszerben is fentartatni kivánjuk, úgyszinte vasárnap és ünnepnapokon reggel a hitszónok­latot, délután a hitelemzést. A vallásosságon kívül a közerkölcsiséget mi sem mozdítja elő hathatósabban mint a fegyelem, melynek tüzetes feladata a nevelés különféle kinövései- és gyarlóságaival összesereglett ifjúság külső magaviseletét olyképen idomítani, hogy az a helyes nevelés és illedelem mindennemű kívánalmainak teljes mértékben megfeleljen. A fegyelmen tehát nem tágítani, hanem azt jövőben az atyai szi­gorral fentartani véljük szükségesnek és pedig a felsőbb helyről előirt iskolai törvények szellemében s azoknak tekintélye nyomán avvégett is, hogy a tanuló azoknak pontos és lelkiismeretes megtartása által már zsenge korában tanulja tisztelni a törvényeket és azoknak engedelmeskedni. Az algymnasiumban a tantárgyak alapját képezik azon tanulmányoknak, a melyek a fölső gymnasium osztályaiban előadatnak; azoknak tehát javaslatába nem bocsátkozunk, miután úgy is a fölső gymnasium számára kitűzendő tantárgyak fognak irányul szolgálni az algymnasium részére kijelelendő tantárgyak elren­dezésében. Egyébbiránt a lelki tehetségek összhangzó kifejezésének alapjáid bármiféle tantárgyak fognak is kiszemeltetni, azok tartalmát magukban foglaló tankönyvek kiállítása fontosságuk tekintetéből nem csekély figyelmet igényel. Hogy a tan­könyvek a kitűzött czélnak annál sikeresebben megfelelhessenek, felette kívána­tos, hogy tartalmukra nézve aránytalan terjedelműek ne legyenek ; minthogy az algymnasiumi tanulók legnagyobb része a megmagyarázott s értelmileg is felfo­gott tantárgyakat szóról szóra szokja és szereti emlékezetébe vésni s arra, hogy magát saját szavaival fejezze ki csak nehezen és fokozatosan lehet birni. Köny­nyebb és áldásosabb lesz ennélfogva munkája és fáradalma, ha rövidebb tartalmú tankönyvvel kell megmérkőznie. Kívánatos továbbá, hogy a tankönyvek világos, szabatos könnyen folyó s minden szószaporitást mellőző irályban legyenek fogal­mazva. Úgy véljük, hogy ily kellékekkel biró tankönyvek birtokába úgy jutha­tunk legbiztosabban, ha azok szerkesztésére, a munkásságot dúsan jutalmazó dij mellett pályázat nyittatnék, mire leginkább a tanárok lennének hivatva, a kik

Next

/
Oldalképek
Tartalom