Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1895

A pálosok rövid története. Szent Pálnak, Egyptom hires remettjének, a kit az egyház a „szent" jelzőn kivül az „első remete" diszes czimével ékesített fel, nemcsak Ázsia és Afrika pusztaságaiban, hanem Európa rengetegeiben is számos követője akadt. A mint terjedt nyugoton a kereszténység, terjedt a remeteskedés is. Hazánkban mindjárt a kereszténység első évtizedeiben számos férfiúra akadunk, a kik istenhozzádot mondva a világ hiúságainak s minden gyönyöreinek, a pusztaság magányában szolgáltak az Istennek. Ilyenek valának : Zörárd, Benedek, Gellért, Giinthér, Vácz és mások. Mégis a remeteélet csak 1215-ben kezdett felvirágozni, a midőn Bertalan, pécsi püspök, azokat, a kik részint Első Remete Szent Pál, részint más szent férfiak példáját követve egyházmegyéjének erdeit és barlangjait betöltötték, a szent Jakabról elnevezett patacsi kolostorba gyűjtötte, hogy ne megoszoltau, hanem egyesülve szolgáljanak az Urnák. E végből szabályokat adott nekik s néhány birtokkal ajándékozta meg őket, a melyekről utódai, Achilles és László, formális adományleveleket adtak. A patacsi remetéken kivül voltak még számosan, a kik az egri, veszprémi és esztergomi egyházmegyékben a Mátra, Bakony és Pilis hegység rengetegeiben renietéskedtek. Ez utóbbiak gyakran bejártak Esztergomba, a hol különösen az előkelő származású Özséb kanonoknál igen szives fogadtatásban részesültek. Özsébet a remetékkel való gyakori érintkezés ritka elhatározásra birta. Lemondott kanonoki állásáról 1246-ban, s miután mindenét a szegények közt elosztotta, maga is remetévé lett s a Szántó közelében fekvő pilisi magány azon részébe vonult, a hol három barlang feküdt egymás mellett. Szentségének hire rövid idő alatt sokat vonzott hozzája. Öregek és ifjak vetekedve követték a magas méltóságáról lemondott szent férfiút. Mint egykor szent Benedekhez Maurus és Piacid, úgy jöttek ő hozzá is Benedek és István előkelő származású ifjak, a kik a világban magas állásra s boldog jövőre számíthattak volna; de mindezekről inkább lemondtak egyedüli boldogságukat abba helyezték, hogy a szent férfiú közelében lakhattak. Özséb egy éjjeli, mennyei látománytól ösztönöztetve a szétszórt eremítákat 1250 körül összegyűjtötte s a hármas barlang közelében a szent kereszt tiszteletére templomot s 1270 körül szerény kolostost épített, a melyet 4 év múlva László király különféle javakkal gazdagítva megerősített. S hogy az egybegyűlt remetéknek életmódját megszabja, a patacsi kolostor szabályait kérette el Jakabtól, a kolostor első perjelétől. A gyakori érintkezes folvtán a két szent férfiú közt a legbensőbb barátság szövődött ; a minek következménye volt, hogy az egybe-