Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1893

— 21 — világos helyeket ad. A második tényező szintén null intenzitású és egyenlő távolságban álló sötét helyeket ad, melyeknek értéke mindig egység. Az első tényező minimumait: A második ténj-ező minimumait: ; maximumait: adja, hol //=1, 2, 3, . . és n=0, 1, 2, . . . Valahányszor az egyik tényező null, mindannyiszor sötét helyet kapunk. Mivel az egyik minimum a nyílás szélességétől, a másik egy nyílásnak és egy köznek hosszától függ, azért a jelentkező elhajlási tüneményt két rendszerbeli sötét vonalok fogják jellemezni, melyek egyike — t. i. a d-től függő — gyorsabban ismétlődik. Ha nap fényt használunk, ugy az első maximumnak megfelelő hely fehér, a többi világos hely pedig spektrummá lesz, symmetrikus elhelyezkedéssel és fogyó intenzitással. A spektrumok a centralis fehér képnél az ibolya színnel kezdődnek. Az első tényező maximumaitól származó spektrumok azok, melyeket Fraunhofer első osztályú spektrumoknak nevez.

1) Ezek egy hasadék esetén is láthatók. A második tényező maximumaitól származók keskenyebbek az elsőknél és élénkebb sziniiek. A centralis fehér képtől számított sorrendben oly formán nagyobbodnak, hogy a második közel kétszerese az elsőnek, a harmadik háromszorosa stb. Ezeket Fraunhofer másodosztályú spekrumoknak nevezte.

2) 4. Az elhajlitó ernyőn (n-\-l) számú párhuzamos hasadék van, melyek egyenlő szé'ességüek és egymástól egyenlő távolságban vannak. Legyen egy-egy hasadék szélessége ismét a, két-két hasadék köze b, és igy két hasadék középpontjának egymástól való távolsága a-j-b=d Tegyük fel ismét, hogy a párhuzamos homogén sugárnyaláb merőlegesen esik az elhajlító ernyőre, mely az elhajlás után a direct sugarakkal » szöget képez. Az egész tüneményt végtelen távolságra beállított messzelátóval vizsgáljuk. Az első nyilás sugár elemei resultánssá egyesülnek, melynek amplitúdóját, ép ugy mint előbb: ^in"?)^ — ?=

w"

v

al jeleljük. Ezenkívül még n számú, ehhez hasonló alakú resultánsunk lesz, de kettő-kettő között mindig ugyanaz a phazis különbség van t. i. ;

7(

a+b)

fai

n'

>- _^ vagy ha mindannyit az elsőre viszonyítjuk, a phazis különbség sorra: V, 2% 3% . . . . u»/>. Ezeket újra resultánssá egyesítve és a fénymozgás második általános alakjára hozva, a fényintenzitást a következő alakban kapjuk: ') Pogg. Ann. 74 k. Kezdetben »Spectraäuserer Art.« utóbb »Sp. der ersten Klasse.« *) U. ott. Kezdetben »volkomene mitlerer Art«, utóbb »v, zweiter Klasse.