Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1887

— 9 — tisztelet mint a vér közössége fűzött hozzá ; ugy hog}

7 az örökbe fogadott, adoptált, fiu ép oly fiúnak tartatott, mintha örökbe fogadó atyjának szülöttje lett volna s az emancipált, a családot elhagyó és más családba átmenő fiu vagy férjhezmenő leány az uj családdal uj isteneket és uj atyát szerzett, az előbbiek elhagyásával. ') így történt ez a család tagjaiul tekintett szolgákkal s cliensekkel is. A „páter" a család papja, törvényhozója, bírája és kormányzója. E jogok örökösödés utján szállnak az elsőszülött fiúról az elsőszülöttre. Születésével nyeri az elsőszülött azon jogot, hogy elődei szellemének s a család isteneinek cultusát végezhesse, és azon reményt, hogy halála után ő is hasonló tiszteletben részesül. Ámde ezen jogokhoz megfelelő kötelmeket is örököl. a) Elhunyt elődét tisztességesen el kellett temetnie, halála után is áldozatokkal megtisztelve táplálnia (parentarc) és emlékét hiven megőriznie, isteni tiszteletben részesítenie; mert a meghalt megistenült szellemnek (Lar, Genius, Manes)

2) tartatott és képe a larariumban őriztetett ; temploma volt a sir, mely a XII törvénytábláig a házban volt; oltára a tűzhely, melyen az ősök szellemeinek éï? a család egyéb istenségeinek minden lakomán, családi ünnepélyen, távolból való hazajövetelkor mutattak be áldozatot. Ezen tűzhelyet, mely körül a meghalt atya és elődei éltek, nem volt szabad helyéről elmozdítani, sem pedig az utódnak elhagynia. E szerint mindannak, a mivel az előd birt (ház, sir, földbirtok) a család örökös birtokában kellett maradnia. A tüzhetyen a tüz képében a ') Detestatio sacrorum. F. C. 2) Censorinus mindezeket ugyanegynek tartja és még sokan ; vannak, s a kik még a penateseket és a tűzhellyel egynek tartott Vestát is a meghalt ősök szelleminek tartják. Preller. Genius különben sokféle van, mind megannj-i éltető princípium, tehát szellem, igy a holtak lelke is az, mert éltette őket. Servius jó és rossz geniusokról is beszél. V. A. VI. 743. Cum nascimur, duos Genios sortimur. Unus est, qui hortatur ad bona, alter, qui depravat ad mala : quibus asaistentibus post mortem asserimur in meliorein vitám, aut condemnamur in deteriorem.