Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1884

tésére a nép választá. Az első királyok közt az örökösödés semmi nemével sem találkozunk, minthogy Romulus latin, Numa sabin, Tullus Hostilius ismét latin és megfelelőleg Ancus Martius meg sabin; s minthogy e rendszeres váltakozás véletlenségnek nem tudható be, következtethetjük, hogy az első királyok a két uralkodó törzs között váltakoztak és talán épen ebben rejlik az oka, hogy Rómában, nem mint Hellasban, választott királyságot találunk. Az örökös királyság eszméje csak akkor látszik megfogamzani, midőn a trónváltakozás megszűnt először Ancus Martius fiaiban, kik az idősb Tarquiniust megölették, mert őket atyjok trónjától megfosztotta. A királyi hatalom jogkörét illetőleg a hagyomány következőkről értesít : A király magában öszpontosította az állani főhatalmait: a polgárit, katonait és áldozárit. 0 ügyelt a közrendre, hivta össze a tanácsot és közgyűlést, nevezett hivatalnokokat és egészítette ki a tanácsot; vezette az állam kormányát, szabta ki az adót, födözte belőle a kiadásokat, osztotta szét a meghódított telkeket és rendezte a gyarmatosítást. Neki tulajdoníttatnak a különféle építkezések, sőt némely törvények hozatala is a nélkül, hogy a tanács, vagy nép közreműködése említtetnék. Hadvezér volt a háborúban, gyakorolta és pedig többnyire személyesen a büntető, itélő és egyéb az impérium fogalmához csatolt hatalmakat. Főnöke volt a vallásügynek. Mint ilyen alapítá meg Romulus a római istentiszteletet, nevezett augurokat; rendezé Numa a vallási szertartásokat, nevezett ki főpapokat, szaporította a madárjósok számát, alapította a saliak testületét, választott vesta-szüzeket. Nem csupán a vallásügyi felügyelet illette meg a királyt, hanem bizonyos áldozatokat ő maga személyesen végzett. Midőn a királyság lenni megszűnt, a király személyét igénylő áldozatok megtételére külön méltóság,