Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1879

— 2 fi — világra szóló eseményeket, szóval Thessalia földrajzi jellege olyan, mely nem kedvező a lakosság szellemének kifejtésére nézve. Ha eltekintünk a kellenek legrégibb közös hadmene­teilöl, igy az argonaulák vállalatától, mely alkalommal a monda szerint a thessaliai Jolkos, most Volo révében jöttek össze Hellas mytliosi hősei, továbbá a Trója kis-ázsiai vá­ros ellen viselt hadjárattól, a midőn Auiis kikötője (Közép­Görögország keleti partján) szolgált gyülekező helyül azon görögöknek, kik Agamemnon, Mykenae királyának vezérlete alatt Trója (llion) ellen harczolni vágytak és végre ha elte­kintünk a Lamiai háborútól, melynek csatái a hasonnevű öböl partján és város körül vívattak, Thessalia lakossága a hel­lenek történelmében alig említtetik. Tehát midőn a görögök világszereplése lealkonyodni kezdett, lépnek, általán szólva, Graecia és igy Thessalia néptörzsei is a homályból lelki szemeink elé. De azért e tartomány földrajzi alakulását a hellen fajok szellemi fejlődésére nézve nem mondhatjuk vég­kép hatásnélkül valónak, ugyanis az Olympus hármas csúcsa, mely büszke kupolaként emelkedik, a görögök élénk képze­letére nagy befolyást gyakorolt és azért ide helyeztek iste­neik székhelyét. A görögöknek, mint természeti népnek ha­zájok szép hegyei iránt okvetellen imádattal kellett viseltelniök, minthogy egy-egy hegyről, melynek lépcsőzelein oly formán ültek kunyhóik, mint a fa ágain a madárfészkek, védve a jó­tékony hegy által, azt vélték és hitték, hogy az nagy tá­volra uralkodik a luld fölött és igy büszkén tekintették azt isteneik lakó helyeiként. A thessaliai Olympuson kiviil még számos más, magasb hegyet neveztek el a hellenek Kis­Azsiában és a szigeteken Olympus névvel, mely hegyek je­lenleg majd Sz. Illés, majd Sz. Nap néven fordulnak elő. Ezek közt szépsége által azonban különösen a thessaliai tűnt ki; e felé vagy a vadregényes Parnassus ormaira tekintve fohászkodtak a hellen költök Apollonhoz. Olympus említett szépségét nem annak a többi hellen hegyekét fölülmúló ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom