Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1878

de hála az isteni gondviselésnek, e felfogást fényesen megezáfolja ezredéves történetünk, melynek lefolyta alatt a magyar nemzet is számához aránylag megadta a tizedet fiaiból a tudomány számára, mindig tudván oly tudományos férfiakat felmutatni, kik nemcsak e szép hazában, de egész Európában tisztelettel említtetnek. Honnét tehát e baj? Tagadhatatlan , hogy igen sok tényező működött közre e baj létrehozásában. Ilyen : a ferde nevelés, a szülők közömbössége gyermekeik szellemi haladása, vagy hátramaradása iránt, tehetség vagy hivatás hiánya a tudományos pályára, korunknak túlságos realisztikus iránya, mint a mely a szellemi munkára épen nem kedvező slb. Ezeket azonban most elmellözve, ez ullal a baj okául egy más körülményt akarunk feltüntetni, mely sokszor észrevehellenül működik közre, hogv az ifjúságot minden komolyabb szellemi munkától elriaszsza s az édes semmit-tevés, a czéltalan ábránd, vagy a veszélyes szórakozások és mulatságok karjai közé hajtsa. Ez pedig a korunkban annyira elharapódzott és még az ifjúság körébe is beférkőzött, minden rendszer, ellenőrzés és válogatás nélkül való olvasás. Senki sem Uigadja, hogy a nevelésre igen nagy hatással vau azon mód, melyen az ifjú szabad idejét tölti. Az iskolában töltölt idő a komoly munka ideje, a melyre a lélek természete szerint is könnyebb, szórakoztatóbb foglalkozásnak kell következnie. És mily foglalkozás volna előnyösebb és több haszonnal járó, mint az olvasás? Altalánosságban e kérdésre bízvást igenlő választ lehelne adni, ha meg nem gondolnók, hogy ugyanezen foglalkozás temérdek baj szülőanyjává, az ifjú egész életére nézve befolyóvá és sokszor végzetessé lehet, ha kellő figyelem és gond nélkül történik. Mi is azt szeretnők minden, az ifjúság javát szivén hordó nevelőnek és gyermekét igazán szerető szülőnek mondani. a mit egy hires lanférfiu mondott: „Inkább semmi könyvet nem adni az ifjúság kezébe, mint rosszat.'* Mert ezekből szedi a tapasztalatlan ifjú azon eszméket, melyek