Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1878

— 29 — III. Tudósítás a tanodáról. Az 1877— TS—iki tanév junius hó 29-én ünnepélyes hálaadó isteni tisztelettel fejeztetelt he s az 1878-79-iki tanév, megtartatván a szabályszerű beiratások. fölvételi, pótló és javító vizsgálatok, szeptember hó 3-án ünnepélyes sz. miseáldozattal nyittatott meg s 4-én kezdetöket vették az előadások. A gymnasiumi katli. ifjúság a zord téli hónapok kivé­telével naponként reggel 7 '/., órakor sz. misét hallgatott. Vasár- és ünnepnapokon 8V 2 órakor jelent meg a sz. mi­seáldozaton, ezután hit-erkölcsi oktatásban, délután pedig sz. áldásban részesült. Az előadásokat rövid imával kezdte és fejezte be. A tanév folytán négyszer végezte a sz. gyónást s részesült a legméltóságosabb oltári szentségben. A húsvéti sz. gyónást lelki sz. gyakorlatok előzték meg, melyeken a tanári testület is megjelent A szokásos körmenetekben a tanári kar vezetése mellett áhítattal vett részt. Azonkívül ő szentsége, a római pápa XIII. Leo által engedett teljes bucsu elnyerése végett a tanári karral egyetemben az előirt sz. gyónást és áldozást, úgy a kijelölt templomok látogatása al­kalmával elmondandó imákat is elvégezte. Dicsőségesen ural­kodó I. Ferencz József, apostoli királyunk nevének ünnepén, október hó 4-én, valamint a felséges királyi pár ezüst menyegzőjének napján, ápril hó 24-én, a tanuló ifjúság a plébánia- templomban volt jelen az ünnepélyes isteni tiszte­leten. — A vizsgálatok a vallástanból fldő Néger Ágoston helybeli lelkész úrnak, mint püspöki biztosnak jelenlétében tartattak meg. A gymnasium más vallású tanulói saját lel­készeiktől nyertek a vallástanban oktatást s az előmenetel­ről bizonyítványt. A tanári testület kebelében az intézet kegyura állal a komáromi gymnasiumba áthelyezett Vértesi Leander helyét Hofsteller Marián foglalá el. Sehehák Imre súlyos betegségét

Next

/
Oldalképek
Tartalom