Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1875

Mitglieder ist, wo es ihr an allén Mitteln der Aufsicht und Strafe, an allen Rechten der Ausschliessung felilt; wird sie, wo nicht zerfallen, doch fast nur dem Namen nach bestehen." (Geschichte der Hohenstaufen.) Azon fenyítések, melyekkel az egyház a kereszténység" első századaiban föllázadt hivei ellenében élt, csupán egyháziak, szellemiek voltak, távol minden polgári befolyástól. Az egyház ugyanis a makacs, hibáját elismerni vonakodó tévelygőt a községből kizárta és egyházi átok alá vetette. Az eretnekek polgári megfenyítése legelőször akkor fordult elő. midőn Konstantin kereszténynyé levén, a világi és egyházi államot szorosabb összeköttetésbe hozta s amannak nagyobbrészt keresztény irányt adott. Ekkor ugyanis a császár, mint az egyház védője. annak hatalmas világi karja jelent meg, ki azért szükségesnek tartá az egyházat veszélylyel fenyegető eretnekeket számkivetés s más hasonló büntetések állal ártalmatlanokká tenni. Es ezt azon indokból tette, hogy az egyházat, melynek ő első íia volt, nyilvános ellenségei ellen védelmezze és hogy a háborgók eltávolítása által birodalmában a rendet és békét, melyet a vallási egyenetlenségek mindannyiszor megzavartak, föntartsa. De ezt nemcsak Konstantin, hanem mások is tették. A római jog ugyanis a vallásügyekre is kiterjeszkedett; a császárok emlékezve, mikép ők nemcsak az államnak, hanem a vallásnak is fejei, azt hitték, hogy a törvényeknek, mikép a személyt és vagyont, úgy kell a vallást is védnie, s ily értelemben adtak ki rendeleteket, testi büntetésekkel adva azoknak érvényt. Mindezen rendeletek a törvénykönyvbe voltak iktatva s különféle büntetéseket határoztak, de halált csak ritkán, mivel ennek a püspökök ellenszegültek. Szigorúbb büntetéseket legelőször az arianok használtak a katholikusok ellen, midőn azoknak hitsorsosai Konstantius és Valens császárok börtönnel és vízbeíullasztással büntették ezeket. A katholikusok részéről ilyen büntetés csak a negyedik század vége felé fordult elé, midőn Maximus császár a priscillianisták főbbjeit 385-ben Trierben kivégezteté. Azonban sz. Márton toursi és sz. Ambrus milanói püspökök fenhangon roszalák a világi hatóságnak e barbar eljárását; sőt sz. Márton már előbb, kérte a császárt, hogy kímélje az eretnekek vérét. Hasonlókép vélekedett sz. Ágoston is, habár az eretnekek ellen elkövetett erőszaknak, mint javító eszköznek nem vala ellensége. így Donatust, afrikai proconsult. hozzá intézett levelében kéri. hogy kíméletesebben bánjék a donatistákkal, habár az egyháznak sokat kell is tölök szenvednie; a többi között ezeket írja: „Noli has preces nostras, pro iis ad le delatas, quorum emendationem a Deo petimus. spernere.

u (Ep. 100. al. 127.) A sz. atyáknak véleménye a polgári törvényhozásnak is más irányt adott, ugy hogy később, jelesen II. Theodoz és III. Valentinian alatt, kik, ámbár az eretnekeket az állam jóléte, a béke s közerkölcsiség fölforgalóinak tekintették, közölök halállal senkit sem büntettek, hanem a nagyobb hivatalokból való kizárással, megfosztással öröklési joguktól és más polgári büntetésekkel fenyítették meg. így állottak a dolgok a nyugoti birodalom hanyatlásakor s ily gyakorlat folytattatott tovább is keleten, míg nyugoton a népvándorlás után az egyházi törvények megszegőjét a püspök az ő vegyes egyház — világi hatalma szerint büntette meg. Az istenuralmi (theocraticus) monarchiákban, milyenek a középkoriak voltak, a vallás összeforrott a politikával, miért az eretnekek megfenyítését a világi hatalom vette ugyan kezébe, de annak megítélése, vájjon valaki eretnek-e, a püspökökre és zsinatokra bízatott. Mindeddig azonban e szót „inquisitió" nem említi a történelem, míg csak az eretnekek kikémlése és megbüntetése végett különös törvényszéki helyek nem állíttattak föl. E törvényhatóságok fölállítására okul szolgáltak a XI. és XII. században gombaként fölmerülő s csaknem egész nyugotot elözönlő társadalom-ellenes, communisticus hitfelekezetek. Az eretnekek ellen kibocsátott rendeletek által általában, s különösen a világi nagyoknak meghagyatott az eretnekek üldözése és megfenyítése. így III. Sándor pápa alatt az 1179-ben tartott harmadik laterani zsinat a Gascogneben, továbbá Albi és Toulouse táján létező katharokra, patarenokra, úgyszintén pártfogóikra egyházi átkot mondott. Hasonló büntetés mondatott ki az Arragonia-, Navarra- és a bask tartományokban levő eretnekekre is,