Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1872

11 llí. Az intézet körében előforduló események. A lefolyt tanév valamint kedves hazánkra, úgy városunkra nézve is szomorúan kezdődött és folytaltatott; az epemirigy s egyéb ragályos nyavalák miatt intézetünket csak octob. 15-én nyithattuk meg. De az ég kedve­zett ifjúságunknak, mivel 137 nyilvános tanulónk közölt a „cholera 4* martalékául csak egy esett, a többi pusztító ragályok áldozatot nem követeltek, sem a tanfolyamat nem akadályozók. Elmúlt tanévünket ünnepélyes isteni tisz­telettel jul. 28-án zárók be, a jelent hasonló buzgalommal nyitottuk meg, s megtörténvén a szabályszerű beiratások s a magán- pót- s felvéti-vizsgák, eléadásainkat octóber 16-án kezdők meg. A tanári karban csak azon változás történt, hogy az osztály tanárok illető osztályukat felsőbb osz­tályba átvezeték. Katii. ifjúságiink reggeli 7 !/ 2 órakor naponként, a téli hideg hónapokat kivéve, sz. misét hallgatott vasár­napokon 8 l/ 2 órakor sz. mise után sz. beszéden, délután 3 órakor pedig litanián ez áldáson voltjelen; a szokásos körmenetekben tanárai s az igazgató vezetése alatt részt vett s tiz hónap alatt a sz. gyónás- és áldozásban ötször részesült, ünnepélyesen megtartván tanáraival együtt a húsvéti sz. gyakorlatokat. Más vallású növendékeink mind a négy időszakban a vallás- és erkölcsiségben tett előmenetelöket saját papjuktól kiadott bizonyitványnyal igazolták. Erkölcsi viselete az összes gymn. ifjúságiinknak az egész tanév alatt dicséretes volt, a fegyelmi szabá­lyokat az intézetben s azon kívül is tiszteletben tartó. Az igazgató által nyilvánosan-csak egy I. oszt. tanoncz rovaték meg. A hiltani vizsgák minikét félévben a gymnasiumi igazgató elnöklése alatt tartollak meg. A jelen tanév kezdetén székházunk s gymnasiurriunkriak azon kitűnő szerencse jutott hogy Trefort Ágos­ton vallás és közoktatási minister úr ő nagym. meglátogatá; s mind a székház-, mind a gymnasiumi helyiségben tapasztalt csiti, tisztaság és czélszerüség ő excelentiájára — amint magát kifejezni méltoztalék, jó benyomást telt. Továbbá nagyságos Kádas Rudolf kir. tanácsos s kerületi tanfelügyelő ur két izben vizsgálta meg inté­zetünket és ernyedetlen ügybuzgalmával éleszté a közlelkesültséget. Volt még egy látogatónk — tanintézetünk kegyura — a tudomány s nevelészet felkent bajnoka, mélt. Kruesz Chrysostom főapát ur. kinek az ifjak körében elhintett kegyes intései s oktató szavai kell, hogy állandóan bevésve maradjanak az ifjak boldogságra törekvő sziveik- s elméjökbe. IV.Nevezetesebb ministeri intézkedések. 1873. octóber 3-án 27182. sz. a kelt rendeletével az 187% tanév megkezdését a magas vallás- és közoktatási magy. kir. Ministerium október 15-ig a cholerajárvány miatt elhalasztá. 1873. nov. 2-án 30479. sz. a tantermek czélszerü átalakítását, berendezését és szellőztetését rendelé el. 1874. april 8-án 7596. sz. a kelt rendelet folytán a gymnasiumbeli alsó osztályú növendékek, kik ma­gukat a tanítói pályára óhajtják képezni az állami tanképezdékbe felvétetnek és szegénységök igazolása esetében állami költségen nyernek ellátást; az illetők a jelenév szeptember havában bizotnyitványaikkal ellátva magukat akármely állami tanképezde igazgatójánál jelenthetik. 1874. april. 27-én 7694. sz. a. Czerhák Dezső IV. oszt. tanuló győri kir. árvaösztöndijjassá neveztetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom