Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1855

15 — A lanév a sz. Lélek segítségül hívásával october 1-én kezdetett meg. — Az első félév felsőbb rendelet nyomán a farsang végével fejeztetett be. —Mélt. Rímely Mihály főapát ur, ki, hol jó ügyért áldozni kell, mindég az elsők so­rában áll, értesülvén, hogy physikai termünk kissé szük, nagy költséggel egészen uj, gazdagon fel­szerelt musaeumot építtetett, mely már teljesen elkészülve az év vége felé az ifjúság használatára megnyittatott. — A tanári kar érezvén egy ifjúsági könyvtár égő szükségét, azon meggyőződésben, hogy alkalmas ifjúsági iratok nem egy ifjúban ébresztenek kedvet s ösztönt az önmunkássághoz , ily könyvtár felállítása iránt tanácskozott. A gymnasiumnak ez iskolai évben tetemes kiadásai lévén , az ifjúság számos barátainak áldozatkészségére épité reményét. E tanácskozmány folytán az igaz­gató a pannonhegyi sz. Bene rend minden apátságai-, s székházaihoz ez ügyben felszólítást bocsá­tott, s pedig oly örvendetes sikerrel, hogy kegyes adományok utján közel 400 kötet gyűlt be. A nagylelkű adományozók közt Sárkány Miklós bakonybéli, s Gácser Leo czeli apát 0 Nagyságaik, főt. Simon Zsigmond, Filperger Rudolf, Mann Emilián, Jób Tóbiás, Iíruesz Chrysostom, Stachovics Rémig, Polgár László, Véber Dénes, s Kollár Henrik urak több másokkal részben igen becses s számos kötetek felajánlása által maguk iránt örök hálára kötelezték le tanintézetünket. v — Julius 2-án Greschner János cs.k. iskolatanácsos 0 Nagysága érkezett meg Veszprém­ből, s tanodánkat három napon át hivatalosan látogatván, főfigyelmét a német, latin, s görög nyelvekre kegyeskedett fordítani; a tanonczokat ismeretes szakavatottságával önmaga kérdezgeté ki a tantárgyak­ból , lelkes szavakkal buzdítá őket további kitartásra; nagy figyelemmel vizsgálta az osztálykönyveket, gyakorlatfüzetkéket, az archívumot, gyűjteményeket, musaeumot, megtekinté a földabroszokat, ter­mészettörténeti, s physikai ábrákat. 6-án a tanárokkal tanülést tartott 0 Nagysága, melyben megelé­gedését kegyeskedett kijelenteni a gymnasium tudományos állapota iránt, s meghagyni méltóztatott, hogy jövő tanévben a 4-dik osztályban az államisme német nyelven adassék elő. — A hittani próbatétek mindkét félév végén szokott hittani órákban tartattak meg főt. Kő­szeghy József esperes ur, mint püspöki biztos jelenlétében; az Írásbeli s áttételi vizsgák e hó utol­só hetében mentek végbe. — A gymnasiumi ifjúság havonként gyónt s áldozott. — Ez idei tanév f. h. 31-én ünnepélyes isteni tisztelettel fejeztetett be. 5. Tanodai segédszerek gyarapodása 185516. 1. Könyvek a tanárok könyvtára számára: Históriáé Romanae scriptores minores, Biponti 1789. Q. Curtii Rufi Alexander magnus, et in illum commentarius Samuelis Pitisci. Hagae 1708. Cornelius Nepos, fordította Czuczor. Budán 1841. T. Livii Patavini historiarum libri. 5. k. Lipsiae 1801. L. Annaei Flori rerum romanarum libri IV. Amstelaedami 1736. Entropii Breviárium Romanae históriáé. Augustae V. 1767. L. Annaei Flori Epitome rerum romanarum cum animadversionibus Lipsiae 1760. Engel: Geschichte Yon Ungarn 5 k. Müller: Historische Merkwürdigkeiten 6 k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom