Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1853

6 mozza, midőn így ir: „Dávid zsoltárai minden nemzetek közt a iegtökéletesb miinek tartatik, mit a iyrai költészet fölmutathat; az újabb nyelvek legnagyobb költői e remekműnek csak gyönge utánzását adták." Villemain is, kit tudományos miveltsége, s elragadó szónoklata még a politikai pályán is magasra emelt, s Frankhon tiszteletének tárgyává lett, dicsérő szavakkal tetézi a kereszténység remekíróit, s nazianzeni szent Gergelyről többek közt mondja: „Nazianzeni sz. Gergely kedves, ragyogó iró, telve finomsággal, és ékességgel. [gy ítéltek a szent, s egyházi irodalomról minden időben több lángeszű férfiak, kiket méz gyanánt folyó irályok a rossz ízlés legparányibb vádjától is fölment; így ítéllek még ellenségei is a szent s egyházi irodalomnak ! Elmondhaljuk azért: Satis firmum est testimonium ad probandam verifatem, quod ab ipsis perhibetur inimicis. A józan ész is hatalmas védveket nyújt a keresztény classikai irodalom mellett*). A nyelvszépséget illetőleg nincs okunk féltékenyeknek lenni. Átalában minden nyelvben a szellemet megkülönböztetjük az alaktól. Nem hisszük, hogy volna, ki a keresztény nyelv szellemét fölébe ne helyezné a pogány nyelv szellemének; más szavakkal, nem hisszük, hogy volna, ki tagadná, mi szerint a keresztény társadalom oly fenséges igazságok birtokában van, melyekről a pogányságnak sejtelme sem volt. Ennél fogva vitatkozásunk körén túl esik annak bebizonyítása, hogy a keresztény nyelv szelleme sokkal fenségesb, magasztosb a pogány nyelv szelleménél. Alakra nézve meg kell különböztetnünk a változatlan nyelvszépséget a változótól, a lényegest a mellékestől. Amazt világosság, rövidség, erő, s a mívelt irály egyéb tulajdonai képezik. És ezen nyelvszépség sem keresztény, sem pogány; hanem bár mily vallásúak, bár mily nemzet nyelvének tulajdona lehet, a mint nála e nyelvszépség több vagy kevessebb tökélylyel kifejlődik, épen úgy, mint az egyenes és görbe vonalnak, a mértan sarkigazságainak használata és tudása valamint kereszténynek, ugy pogánynak sem mondható; ezek az egész emberiségnek közös ismeretei lehetnek. Yagy épen a kereszténység telte volna az egyházat képtelenné nyelvét azon kellékekkel felruházni, melyek valláshoz, nemzetiséghez kötve nincsenek? Épen az egyház nyelve volna-e megfosztva azon szépségtől, mely az emberi nyelvnek közös tulajdona? Ha valaki ily nem érdemelt vádra vetemülne az egyházi remekíróknak nyelvképzettsége ellen, az mutasson föl valamit a pogányságból erőteljesbet mint Tertullián, világosbat mint sz. Gergely, zengzetesbet mint sz. Bernárd, tisztábbat mint sz. Tamás. A mellékes alak különböző népeknél, sőt egy népnél is különböző korszakokban változik; mert ez a nemzetek szelleme, miveltsége, de leginkább vallásától függ. Ez lehet keresztény vagy pogány, érzéki vagy szellemi, a szerint, a mint a nemzeteket a test vagy szellem uralma vezérli. Oly társadalmat, mely nem ismer mást, mint a test, az anyag uralmát, csak az anyagi szépség érdekel; lelkesedése magasbra nem emelkedik, mert szellemi látkörének az anyag vet határt. A régi római társadalom legszorosabb értelemben anyagi volt. Az anyagi társadalomnak hü kinyomata , visszhangja volt a pogány latin nyelv anyagi szépsége. Tökélye abban áll, hogy a társadalmat lehető hűséggel visszatükrözte. Azt állítani tehát, hogy a nyelvkincs egyedül a pogány Írókban rejlik, annyi volna, mint felsöbbséget engedni a testnek a szellem fölött, az anyagi világnak a szellemi világ fölött, annyi volna, mint XIX századdal visszahanyatlani. A keresztény latin nyelv kiválólag szellemi társadalom közlönye lévén, müvein szellemi szépség ömlik el. Tökélye abban áll, hogy e szellemi társadalomnak hü visszhangja, s a léleknek a legszentebb, a Iegfölségesb lénynek eszméje szerint formulázott tökélyesedési vágyát s igyekezetét hirdeti. Választásunk oda esendik, a mint a test vagy a lélek szolgálatában állunk. A keresztény latinság fensőbbsége annál inkább kitünendik, ha a mondottakat egy egészben tekintjük. A nyelv a társadalom kinyomata. Minél tökéletesb a társadalom, annál tökéletesb, annál szebb lesz nyelve. A keresztény latin nyelv közlönye a legfölvilágosodottabb, legerényesebb, Iegtökéletesb társadalomnak, mely valaha létezett; következőleg e társadalomnak minden tekintetben legszebb, Iegtökéletesb nyelve is van. A kereszténység, melynek jelképe Golgotha hegyén határfául állíttatott föl a setétség s a világosság, az állati jólét s a valódi lélekboldogság, a durva önzés s a másokra is ügyelő szívmíveltség között, szóval azon kereszténység, melynek védszárnyai alatt az emberiseg oly roppant haladást tőn a míveltség terén, hogy mását az *) Megragadó eszméket találunk e tárgyban a lelkes Gaume: „Le ver rongeur des sociétés modernes" és ,,Leltres a Monseigneur Dupanloup, évégtie d' Orleana sur le paganisme dans l'éducatlon" cz. műveiben. Örömmel tevők sajátunkká némely nézeteit.